Meghal Lodovico Ferrari
2004. szeptember 13. 12:06
1565. október 10-én Bolognában meghal Lodovico Ferrari, olasz matematikus. Szegény családból származott, s 15 éves korában a neves matematikus, Girolamo Cardano szolgálatába szegődött, mint kifutófiú. Cardano mellett latint, görögöt és matematikát tanult, 1540-ben ő követte mesterét a katedrán, nyilvános matematika-előadó lett Milánóban. Ekkor talált megoldást a negyedfokú egyenletekre, a harmadfokúakra való visszavezetéssel, amelyet Cardano publikált 1545-ben, Ars magna című művében. A képlet azóta Cardano nevét viseli. Első műve, a Cartelli (Kihívások, 1547.) Cardanót védte Niccolo Tartagliával szemben. Ezután nagy vitát folytatott Tartagliával a harmadfokú egyenlet megoldásáról. Számos írásos kihívás után 1548-ban találkoztak; tudományos öszecsapásuk végül Ferrari győzelmével zárult. A siker nyomán kapott meghívások közül Ercole Gonzaga bíboros, Mantova kormányzójának ajánlatát - az adókivetők ellenőre lett - fogadta el, s emellett földmérési munkálatokat is végzett. Magas jövedelme dacára később összeveszett a bíborossal és lemondott. Ezután, haláláig a bolognai egyetem matematikaprofesszora volt. Életét Cardano írta meg műveinek 9. kötetében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.