(Ifjabb) Lucas Cranach
2005. október 4. 13:56
1555-ban fejezte be az apja által elkezdett nagy hármasoltárt a weimari Szent Péter és Pál templomban, ahol tíz évig Bach is orgonált. Az oltár oldaltábláin a szász fejedelmi család, a Wettinek térdeplő tagjai láthatók, középen, a keresztfa alatt Keresztelő Szent János áll, mellette Szent János evangélista és Luther Márton közé apját, idősebb Lucas Cranachot festette meg, akinek fejére Krisztus vére csorog. Ez nyilván nem csupán a festő ötlete volt, a Wettin-dinasztia így akarta a reformátort, és annak barátját, az idősebb Lucast megörökíteni, aki ötven éven át hűséggel szolgálta őket. Az idősebb Lucas monogramja mellett egy szárnyas kígyót ábrázoló címerrel is szignálta képeit, ezt ifjabb Lucas is átvette. Ebből is sok azonosítási nehézség adódik a mai napig.
Műveiben kevesebb a beleérzés és természetesség, mint apjáéiban, képeinek rajzolatát gyöngébbnek, színezését lanyhábbnak, nehézkesebbnek tartják. Az ifjabb Lucas 1586. január 25-én Weimarban halt meg, ahová a protestáns fejedelemség 1552-ben költözött Wittenbergből, a vallásháborúk során 1547-ben, V. Károly császártól elszenvedett mühlbergi vereség következtében. Művei Werner Schade: A Cranach festocsalád című könyvében láthatók, amely magyarul 1983-ban jelent meg a Corvinánál, Budapesten.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.