Szex és London
2005. október 5. 10:05
A BBC4 műsorában került adásba az a dokumentumfilm, mely a nemrég előkerült első angol szexológiai felmérést mutatja be.
Megdöbbentően botrányos eredmények
A felfedezés igazi csemegének számít a szakértők körében, és ezért érthető okokból ma a 60 évvel ezelőttinél jóval nagyobb visszhangot kapott: a BBC4 csatorna az előkerült felmérésből Little Kinsey címmel készített dokumentumfilmet, és azt az Elveszett évtized 1945-1955 című sorozat október 5-i adásában mutatják be.
A SZEXUÁLIS FELMÉRÉS RÉSZLETEI |
Anglia legidősebb szexológusa, a jelentés egyik készítője beszélget Hera Cookkal a BBC adásában (Real Player szükséges!)
The Mass-Observation Archive |
A felmérésből ugyanis az derült ki, hogy öt férfiből legalább egynek volt már homoszexuális tapasztalata, és négyből egy pedig prostituáltakkal is próbálkozott. A legtöbb nő - mikor megkérdezték - arról panaszkodott, hogy férje borzalmas az ágyban. A jelentésből többek közt kiderült az is, hogy öt nőből egynek volt már házasságon kívüli viszonya. A megkérdezettek közül 10-ből nyolcan egyetértettek a válással, mely arra világít rá, hogy akkorra sokan elfogadták azt megoldásként, ha tönkrement a házasságuk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.