Veszélyben New Orleans történeti öröksége
2005. szeptember 13. 13:00
A vihar pusztítása
A New Orleans-i Közokiratok Levéltárát, mely három évszázad 40 millió oldalnyi hivatalos iratát őrzi, komoly pusztulás érte, és melyhez egyelőre a védőruhás szakértőket sem engedik oda, akik attól tartanak, hogy a legtöbb esetben akár pár órás késlekedés is végzetes lehet. A levéltár előrelátóan még a katasztrófa bekövetkeztekor felbérelt egy különleges fagyasztó-szárító berendezésekkel dolgozó svéd dokumentum-mentő céget, hogy mentsék ami menthető, azonban őket a rendőrség - még engedély birtokában sem - engedte be a városba. A szakértők így a városon kívül ugrásra készen várják, hogy elkezdhessék a mentési munkálatokat. `Nem hiszem, hogy az emberek ismerik a dokumentumok értékét. Ezeknek a történeti kincseknek a Vatikánban vagy a Smithsonian Múzeumban kéne lenniük erős fegyveres őrizet alatt. Nagyon frusztráló az eset` - mondta a levéltár képviselője.A New Orleans-i Városi Levéltár azonban viszonylag épen megúszta az árvizet. A gyűjtemény legnagyobb része biztos helyen, a tengerszint alatt öt méter mélyen, száraz betontermekben található. Mikor a szakértők ezeket a termeket vizsgálták pénteken, találtak egy kevés vizet is, ám hamar kiderült, hogy az csak egy korábbi csőtörés rossz javítási munkálatai miatt volt ott.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.