Armand-Jean du Plessis de Richelieu
2005. szeptember 9. 12:30
Az első érdekében eltűrte a hugenottákat, míg politikailag veszélyesnek nem érezte őket, ők azonban Anglia bevonásával háborút terveztek. Richelieu ekkor 1628-ban elfoglalta és lerombolta központjukat, La Rochelle-t, kiváltságaikat eltörölte, lehetővé tette viszont a szabad vallásgyakorlást. A főnemesek várait leromboltatta, csak azokat hagyta meg, amelyekre egy külső támadás kivédésére volt szükség - ezáltal megakadályozta a belső lázadásokat, de még jobban magára haragította az arisztokráciát.
Richelieu síremléke |
Richelieu pártolta a tudományt és művészetet, főleg a színházat, támogatta a Sorbonne-t, 1635-ben ő alapította a Francia Akadémiát - ez volt a világon az első ilyen intézmény. A Palais Royalt, azaz párizsi palotáját a királyra hagyta. Támogatásával katolikus missziók jöttek létre Afrikában, Amerikában és a Közel-Keleten, a későbbi francia gyarmatbirodalom alapjaiként, holland hajók vásárlásával lerakta a francia kereskedelmi és haditengerészet alapjait. Ösztönzésére jött létre 1629-ben az ipari manufaktúrák, a kereskedelem, a hivatalok, az egyház és a hadsereg működését szabályozó törvénykönyv. Védővámrendszert vezetett be, de merkantilista gazdaságpolitikáját a háborúk sokszor szétzilálták, kényszerű pénzügyi intézkedései pedig parasztfelkeléseket eredményeztek.
Ő tette hazáját európai nagyhatalommá, ugyanakkor soha nem riadt vissza az önkényuralmi eszközök használatától, a modern nemzetállam és a modern központi hatalom mellett a modern titkosszolgálatok alapítóját is benne tisztelhetjük. A történészek egy része a monarchia hazafi támogatóját látja benne, míg mások a hataloméhes cinikust - ezt a nézetet erősíti Richelieu ábrázolása is Dumas A három testőrében. Hazájában azonban egyöntetű elismerés övezi emlékét, csatahajót és hajóosztályt neveztek el róla, sőt eredetileg az ő nevét viselte volna az első francia atommeghajtású anyahajó, amely végül egy még nagyobb gall, Charles de Gaulle nevét kapta.
(Múlt-kor/Panoráma - Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Winston Churchill ifjúkora
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Váratlan események sorának köszönhetően került a trónra II. Erzsébet
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Az éhezéssel és a betegségekkel is szembe kellett néznie a brit katonáknak Burmában
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap