Röntgennel olvassák a sziklafeliratokat
2005. augusztus 31. 12:29
Az évszázadok alatt elhalványult és eltűnt sziklafeliratokra bukkantak a Cornell Egyetem munkatársai, mikor a röntgen-fluoreszcenciának nevezett eljárással kezdték vizsgálni az epigráfia megfejthetetlen köveit.
Korábban
Áttörés az epigráfiában
A kutatók reményei szerint a műszerrel most a tudományos élet újabb bástyáját hódították meg, és ezután a műszert a feliratok tudományában is felhasználják majd. Thorne szerint az epigráfiában a régészek és a klasszikus szövegekben jártassággal rendelkező epigráfusok egész mostanáig sokszor szinte csak találgatni tudtak a megmaradt felületek árnyékainak vizsgálatával, és lézeres mérések segítségével. "Az új technika azonban komoly áttörést jelent az ősi, kőre írt szövegek olvasásában" - mondta Kevin Clinton, a Cornell Egyetem klasszika-filológia tanszékének vezetője.
A kutatók persze most szinte tolonganak, hogy kipróbálhassák az eszközt: a legtöbben elsőként a Drákón törvényeit tartalmazó sztélén tesztelnék majd, mely az i.e. ötödik századból származik. "A felszínének több mint a fele már nem látható, és szabad szemmel nem is olvasható" -mondta Clinton. "Ha a röntgen-fluoreszcencia beváltja a hozzá fűzött reményeket, és a kő feliratait elolvashatjuk, akkor komoly tudással gazdagodunk az ókori Athénról és törvénykezéséről". Thorne ehhez hozzátette azt is, hogy az új technika felhasználásával jóval könnyebb lesz a hamis másolatok kiszűrése. A kutatás során ugyanis több, a New York Egyetem raktárából származó darabon is tesztelték a synchrotront, és hamar kiderült, hogy azok egytől-egyig hamisítványok voltak. Ezzel az eljárással nagyon könnyű volt a valódiak azonosítása, mivel a hamisítványokon kémiai mintája egyáltalán nem olyan volt, mint a valódiaké.
Jelenleg az eljárás egyre hatékonyabbb és gyorsabb lesz: a vizsgálat megkezdése után alig egy órával már néhány szó is olvasható az elemzett kövön. A synchrotron azonban elég nagy, így mozgatása nem lenne egyszerű. A kutatóknak jelenleg e miatt minden követ a Cornell Egyetemen kell megvizsgálni, New Yorktól nem messze. A készülék használata így egyelőre csak nagyobb darabok vizsgálata esetén tanácsos és gazdaságos, ám már dolgoznak egy olyan mobil-verzión, amibe ha belevágnak, akkor az több hónapos munka után könnyen szállítható lesz a különböző múzeumokba vagy ásatásokra is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
- Évekig nem tudták, hogy kik álltak a Black Tom-szigeten történt robbanássorozat mögött
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.