Interneten a makói kis Jeruzsálem története
2005. szeptember 6. 10:00
A Dél-Alföldön élő zsidóság legjelentősebb közösségének történetét mutatja be a Makói Zsidó Honlap.
Híres makóiak |
A makói zsidóság múltja és jelene több szempontból különleges. Itt élt a Dél-Alföld egyik legnagyobb zsidó közössége. Arányuk 1920-ban az országos átlagot meghaladva 6,4% volt, nem véletlenül nevezték a várost "kis Jeruzsálem"- nek. Mind neológ közösség, mind ortodox felekezet működött Makón, sőt az ortodoxián belül jelen volt a hászid irányzat is. Nagyhírű, tudós rabbik vezették a közösségeket (pl. a neológ Kecskeméti Ármin és az ortodox Vorhand Mózes), és neves jesiva működött a városban. Ez a felekezeti sokszínűség keltette fel a fiatal kutatók érdeklődését is.
Az itthon maradtak 1953-ban egy szombattartó szövetkezet (Béke Ktsz) alapítottak, a kisipar elsorvasztása után biztosítandó a megélhetésüket és vallási igényeiket. 1956-ban a szövetkezet tagjainak többsége emigrált. Ma már nem működik hitközség a városban, csupán három idős zsidó férfi él Makón. Az elszármazottakban - és leszármazottaikban - azonban máig él a makóiság tudata. Ennek a "virtuális közösségnek" több ezer tagja van. Külföldön "makói" ortodox zsidó közösségek alakultak - pl. Asdodban, Bnei Brakban, New Yorkban és Bécsben - amelyek tagjai a rendszerváltozás óta zarándokolnak egykori szülőföldjükre. Egyedülálló, hogy e találkozókra minden évben több százan érkeznek, hogy láthassák rabbijaik makói sírjait.
2002-ben felújították és újraavatták az ortodox zsinagógát, amelyben egy kettős női karzat és mellette egy felújításra váró mikve (rituális fürdő) is látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- A Városliget mellé tervezték a Hungaroringet, de végül Mogyoródra került a száguldó cirkusz
- A pályán és a pályán kívül is gentlemannek bizonyult Billy Wright
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle
- Tíz dokumentumfilm a magyar sport legendáiról
- Csupán öt filmet forgatott, mégis ikonná vált a tragikus sorsú Bruce Lee
- Tizenhat aranyéremmel tért haza a magyar csapat a helsinki diadalútról
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap