Meghalt Benda Gyula
2005. augusztus 19. 13:21
Az Atelier tagjaként
A történetírás története, az ún. historiográfia művelése sem sorolható a katartikus élmények közé. Azonban a nagy történész-elődök gondolatainak, véleményeinek, vitáinak a vizsgálata sok kihívást rejt magában. Rá lehet világítani, hogy az akkori társadalmat milyen kérdések foglalkoztatták, a kutatók hogyan dolgoztak, és ezek alapján milyen erényekkel rendelkeztek, milyen hibákat követtek el. Így komoly módszertani változásokat is ki lehetett mutatni. Benda Gyula számos tanulmányban tért ki a történetírói iskolák, a történész műhelyek fontosságára, rávilágított a különbségeikre. Olyan francia kutatók nyomdokain kívánt haladni, mint Marc Bloch és Fernand Braudel.
A gazdaság- és a társadalomtörténet vizsgálata kiemelkedő részét jelentette munkásságának. A kis településektől kezdve, a mezővárosokon át egészen a fővárosig át tudta tekinteni ezeket a kérdéseket, amelyeknél természetesen felhasználta a statisztikai adatokat is. Benda magyarázatot próbált adni ezekre a kissé nehezen megfogható problémákra, kereste a változások okait. Miért történt a polgárosodás? Milyen volt az egyes társadalmi rétegek helyzete a különböző közegekben? Van-e sajátosság Európa egyes részeinek fejlődésében? Lehet-e modelleket felállítani? Az egyértelmű felelet - természetesen - még várat magára.
Benda Gyula maga is tevékenyen részt vett történész-műhelyek kialakításában. Az Atelier Magyar-Francia Társadalomtudományi Központ és Doktorképző tagjaként - francia kapcsolatait kihasználva - számos neves oktatót tudott meghívni, akik megismertették a magyar hallgatókkal a legújabb kutatási eredményeket. Alapító tagja volt a Hajnal István Körnek, amely alapelvei között vallotta a különböző nézetek és megközelítések sokszínűségének tiszteletét, a kölcsönös reflektálást. Részt vett a magyar számítógépes adatarchívum létrehozásában. A TÁRKI égisze alatt működő kezdeményezés célul tűzte ki a történeti feldolgozások, forrásközlések adatállományainak állandó formában való tárolását. Szerkesztette a Néprajzi Közleményeket, az Osiris Kiadó és a Csokonai Könyvkiadó több sorozatát. Bízzunk abban, hogy az általa megkezdett kutatásokat munkatársai és tanítványai tovább folytatják.
Ez év januárjában, a Történelemtanárok Egyletének honlapján jelent meg egy fontos írása, amelyben azt hangsúlyozta, hogy a nemzeti identitás, a nemzeti tudat formálását a történeti tudásra, az illúzióktól mentes és a kritikai tudomány eredményeire kell építeni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.