2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Sosztakovics, Dmitrij Dmitrijevics

2005. augusztus 9. 11:32

Lengyel eredetű értelmiségi családban született 1906. szeptember 25-én Pétervárott, apja mérnök, Mengyelejev munkatársa volt. Kilencévesen anyjától kezdett zongorát tanulni, első darabjait tízévesen írta. 1919-23 közt Nyikolajev növendéke volt a petrográdi konzervatórium zongoraszakán, majd Glazunovtól és Stejnbergtől tanult zeneszerzést. Vizsgadarabját, az I. szimfóniát 1926-ban adták elő, 1927-ben Bruno Walter vezényelte Berlinben, majd Stokowski és Klemperer is műsorra tűzte. E mű, melyen Csajkovszkij, Hindemith és Prokofjev hatása is érződik, nevét világszerte ismertté tette.

Pianistaként az 1927-es nemzetközi Chopin-versenyen tűnt fel, ezután rendszeresen fellépett. Első operáját Gogol Az orr című elbeszélése nyomán írta a 20-as évek szabad légkörében modern, kísérletező stílusban. A mű a nyugati zene ismeretét mutatja, szatírája az avantgárdot sem kíméli. Második, hagyományosabb darabját, a Leszkov regényéből írt Kisvárosi Lady Macbethet (később Katyerina Izmajlova címen átdolgozta) 1934-ben mutatták be nagy sikerrel Leningrádban, majd külföldön is.

Közben megszigorodott a kultúrpolitika, letiltották az avantgárdot és a dzsesszt. Miután Sztálin megtekintette az operát, támadások indultak a zeneszerző ellen, burzsoá-dekadensnek, absztrakt-formalistának minősítették. A Lady Macbethet levették a műsorról, s ezután csak 1963-ban játszották. Sosztakovics ekkor visszavonta be nem mutatott 4. szimfóniáját is, majd a kritikákra válaszul megírta 5. szimfóniáját. Az ünnepélyes és elégikus, kompromisszumos, mégis őszinte alkotás nemcsak a közönség körében ért el sikert, de elfogadta a kultúrpolitika is. Ekkor alakult ki egyéni stílusa, s eltávolodott példaképétől, Mahlertől. Műveit egyetlen erőteljes motívumból bontotta ki, s barokk mintára témái fúgaszerűen ismétlődnek.

Sosztakovics 1937-ben a leningrádi konzervatórium zeneszerzés-tanára lett, az 1941-es német támadást is itt élte meg. 7. (Leningrádi) szimfóniáját a blokád alatt írta, a szándékoltan banális zeneanyagú mű nagy sikerét létrejöttének körülményei magyarázzák. A gyászmise-hang a nagy tisztogatások-éhínségek s a háború áldozatainak emlékét idézi, a mű a Szovjetunióban és külföldön egyaránt a németekkel szembeni ellenállás jelképe lett.

1942-ben kijutott a körülzárt városból, s a moszkvai konzervatórium tanára lett. Ekkori művei legjobb alkotásai közé tartoznak, de a 8. szimfónia, a Zongoratrió, és az I. hegedűverseny komor hangja miatt szerzőjük ismét kegyvesztetté vált. A hidegháború idején tovább szigorodott a kultúrpolitika, s a kozmopolitának bélyegzett szerzőktől közérthetőbb darabokat követeltek. A párt központi bizottsága Zsdanov kezdeményezésére határozatban ítélte el a "formalisták" képviselőit: Hacsaturjánt, Prokofjevet és őt. Sosztakovics helyzete igen ellentmondásos volt: Dal az erdőkről című művét 1949-ben Sztálin-díjjal tüntették ki, s Sztálin egy New York-i békekonferenciára is kiküldte, de leváltották moszkvai és leningrádi katedrájáról s a Szovjet Zeneszerzők Szövetségének elnöki tisztjéről is. 4. és 5. vonósnégyesével a hamisan értelmezett közérthetőséggel szemben foglalt állást. A zsidó népköltészetből is számos dalt dolgozott fel, úgy érezte, bennük koncentrálódott az ember védtelensége.

1953-ban, Sztálin halála után írt 10. szimfóniájában megrajzolta a halott diktátor portréját, e darabja is hatalmas sikert aratott. 11. szimfóniájában az 1905-ös orosz forradalomnak állított emléket, e műve megjelenésekor kapta a Lenin-rendet, ami számára jelentős biztonságot nyújtott. Sokat tett ekkor a sztálini kor áldozatainak rehabilitálásáért, de támadások később is érték. Jevtusenko Babij jar című poémájára írt 13. szimfóniáját, amely a Szovjetunió-beli antiszemitizmust ítélte el, 1962-ben, a bemutató után betiltották. 1958-ban nyugat-európai körutat tett, ekkor számos kitüntetést kapott. Utolsó éveiben komponált műveit - Muszorgszkij nyomán írt 14. szimfóniáját - a halál szorongásai járják át.

Sosztakovics zeneszerzői teljesítménye hullámzó. Amikor a zenén kívüli hatások nyomására komponált, művei sokszor szegényesek, retorikusak, hiányzik belőlük az invenció. Kritikusan, mégis szolidárisan viszonyult a szovjet rendszerhez, ám soha nem vált a hatalom eszközévé. A "közérthetőség" követelményéből keletkező feszültségeket sikerült hasznosítania, és - függetlenségéből nem engedve - őszinte zenei kifejezésmódot teremtett meg. Alkotásai közt zenekari és zongoraművek, kamarazene, oratóriumok és balettek is találhatók. Zenéje lírai elemeit gyakran a humor, a szatíra váltja fel. Ragyogó hangszerelő volt, egyéni mondanivalója, főleg a II. világháború után, elmélyült gondolatvilággal párosult.

Sosztakovicsot és Prokofjevet elsősorban a szimfonikus zene terén a szovjet-orosz stílus megteremtőjeként tartják számon. 1975. augusztus 9-én halt meg Moszkvában. Emlékiratai Testamentum címmel jelentek meg Szolomon Volkov szerkesztésében, de a mű hitelességét sokan vitatták. A könyv hihetően mutatja be a muzsikus életét a diktatúra szorításában.

(Múlt-kor/Panoráma, Sajtóadatbank)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár