Bővült a Munkácsy-tárlat
2005. július 22. 10:52
Újabb, eddig ismeretlen képpel gazdagodott a Magyar Nemzeti Galéria Munkácsy-kiállítása. A művész Golgota című kompozíciós tanulmányát szombattól tekinthetik meg az érdeklődők.
Korábban
Július 9-től 30-ig szombatonként |
Munkácsy Mihály Golgotájának egy igen érdekes vázlatban megfogalmazott változata múlt év őszén került elő egy angol magángyűjteményből.
A festményt a londoni Christie's aukciósház árverésén vásárolta meg jelenlegi tulajdonosa. A festő nem sokkal a Krisztus Pilátus előtt befejezése után kezdett foglalkozni a Szenvedéstörténet újabb epizódjának megjelenítésével.
Elsőként egy rendhagyó képet festett, a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán is látható Krisztus a sziklasírban című kompozíciót. Ezt feltehetően több témakísérlet követte. 1881 őszétől azonban már a Golgota előkészítése foglalkoztatta.
Az előkerült mű a végső kompozíciótól eltérő monokróm kompozíciós-vázlat a megfeszíttetés helyszíne felé közeledő Jézust ábrázolja, az őt követő tömeg körében. A kép színtelenségét az magyarázza, hogy Munkácsy elsősorban a kompozíció tömegelosztására figyelt, kevésbé foglalkoztatta a kolorit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.