Megújult a szegedi Varga Mátyás-ház színháztörténeti kiállítása
2005. július 20. 09:56
A Kossuth-díjas művész munkáit bemutató tárlaton az érdeklődök a jövőre hetvenöt éves szabadtéri játékok számos díszlettervével ismerkedhetnek meg.
Varga Mátyás |
A megújult kiállítás megpróbálja bemutatni, mennyire szervesen kapcsolódik egymáshoz a szabadtéri játékok háború előtti és az 1959-es újraindulást követő szakasza - közölte a tárlatot összeállító szakember.
Varga Mátyás 1936 és 1939 között elkészítette többek közt Madách Imre Az ember tragédiája, Kacsóh Pongrác János vitéz, és Kodály Háry János című darabjainak nagyszabású díszletterveit, s az előállításukban is tevékeny részt vállalt. A látogatók megismerhetik a Herczeg Ferenc Bizánc, vagy Újházy György István király népe című művéhez készült terveket és színes rajzokat.
A 2002-ben elhunyt művész a Szegedi Szabadtéri Játékok 1959-es újraindulásától a Dóm téri színpad legnagyobb szcenikai szakértője volt, mintegy harminc, nagyszabású produkció díszlete fűződik nevéhez. Ezek közül a tárlaton szerepelnek Erkel Hunyadi László című operájának, vagy az István, a király című rockopera nagy sikerű Dóm téri bemutatójának díszlettervei. További újdonság, hogy a nyáron, a szabadtéri előadásnapokon 16 és 19 óra között is látogatható Varga Mátyás Színháztörténeti Kiállítóház.
(Múlt-kor/Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.