1945-ről rendezett konferenciát az 1956-os Intézet
2005. június 16. 11:59
Korábban
Tanulságok
Gyáni Gábor (MTA TTI) Magyarország sajátos helyzetére hívta fel a jelenlevők figyelmét. Véleménye szerint Trianonnal a magyarok csalatkoztak Európában, és a huszadik század folyamán végig a nagyhatalmakra mutogattak, ha valamilyen antidemokratikus, kirekesztő akcióban vettek részt. Magyarország önállósága a nagyhatalmi játszmáknak kiszolgáltatottan 1945 előtt és után egyaránt erősen kétségbe vonható. A mozgástér kihasználása és határok feszegetése nemcsak a mindenkori politikusoknak jelentett kihívást, hanem a folyamatokat étékelő történészeknek is egyik kedvenc kutatási területévé lett a kényszerpályák méricskélése. A mellőzöttség érzete a magyarokban felerősítette a felelősség áthárítás mechanizmusát: soha nem tudtunk maradéktalanul azonosulni a szövetséges nagyhatalmak céljaival, de a közösen elszenvedett vereség és megaláztatás felelősségét is hajlamosak vagyunk másokra kenni.
A második világháborús magyar részvétel és az oda vezető út rendkívül bonyolult és Németország érdekszféráját tekintve is egyedüli. Az 1945-ös tragikus végkifejlethez hozzájárult, hogy nem sikerült kiugrani a háborúból, de az is igaz, hogy 1944 márciusától megszállt ország voltunk. Felmerül, hogy mi szükség volt 1941-ben megtámadni a Szovjetuniót, de ugyanakkor amellett is szólnak érvek, hogy ha nem cselekszünk a német intencióknak megfelelően, akkor a megszállás hamarabb következett volna be, és feltehetően még több áldozattal járt volna.
Gyarmati György (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) a hétköznapi biztonságérzet fontosságára hegyezte ki mondandóját. A huszadik század folyamán megtapasztalt túl sok rendszer- és értékválság után az emberek, azok is, akik nem rajongtak a szocializmusért, a Kádár-korszak alatt örömmel tapasztalhatták, hogy végre békés és kiszámítható mederben haladnak a dolgok, lehetőség nyílik előre tervezni az életet. Ezért maradt a lakosságban nosztalgia a hatvanas-hetvenes évek világa iránt, és talán emiatt fogékonyak kevéssé az emberek az 1945-ben felszínre került, szerteágazó, olykor egymást teljesen kizáró demokrácia-elképzelések továbbgondolására.
Abban mindenki egyet értett, hogy a túl sok interpretációs lehetőség a politikusok malmára hajtja a vizet, hiszen minden párt megtalálhatja 1945-ben a maga igazságát, csak az a szomorú, hogy mindeközben mások igazságáról demagóg módon hajlamosak elfeledkezni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- A magyar zenei hagyományokat is népszerűsíti a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál
- Korhű jelmezekkel és díszletekkel mutatkozik be Az álarcosbál a Magyar Állami Operaházban
- Felolvasó estekkel és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az 52. Tokaji Írótáborban
- Élete második „balesetének” tartotta férjét a megcsalt Frida Kahlo
- Kamarakiállítással és szoboravatással is ünneplik a Gyergyószárhegyi Művésztelepet
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.