Nagydíjjal tüntették ki a Segesvári hegyi templom helyreállítását
2005. június 13. 10:27
Az Európai Unió hivatalos örökségvédelmi kitüntetését 2004-ben a műemlék-helyreállítások kategóriájában több mint 100 pályamű közül a segesvári helyreállítás érte el.
Az 1963-ban alapított Europa Nostra több mint 200 örökségvédő civil szervezet pán-európai szövetsége. Működését 35 ország több mint 100 helyi és regionális hatósága és ezres nagyságrendű tagsága támogatja. A példaértékű és magas színvonalú műemlék- helyreállításokat 1978-tól évente jutalmazó Europa Nostra díj jelenleg a legmagasabb szakmai elismerésnek számít. 2002-től az Europa Nostra díj egyben az Európai Unió hivatalos örökségvédelmi kitüntetésévé vált: az örökségvédelem `oszkárjainak` versenye hat csoportban zajlik, csoportonként egy-egy, 10.000 eurót jelentő nagydíjat, egy-egy érmet és néhány oklevelet osztanak ki. 2004-ben a műemlék-helyreállítások kategóriájában több mint 100 pályamű közül a segesvári helyreállítás a legmagasabb helyezést érte el - olvasható az építészfórumon.
A díj hivatalos kihirdetésre 2005. június 3-án került sor a norvégiai Bergenben, ahol a kitüntetéseket az Europa Nostra elnöke, Henrik, dán koronaherceg és Harald Hartung az Európai Unió képviseletében 21 ország 38 díjazottjának adta át.
A segesvári Hegyi templom helyreállítása többek között a munka magas szakmaiságának, az átfogó interdiszciplináris megközelítésnek és a minden részletre kiterjedő alaposságnak köszönheti a zsűri pozitív ítéletét. A díj a sepsiszentgyörgyi M Műhely képviseletében Benczédi Sándor által koordinált nemzetközi tervező, és kivitelező csapat kivételes és példaértékű teljesítményét, a szponzorok és a tulajdonos erőfeszítéseit egyaránt jutalmazza.
További kiemelt díjazottak:
- Heathland Centre, Lygra, Norvégia (kulturális táj kategória)
- Varus csata az Osnabrücki Múzeum és parkban, Németország (archeológiai feltárások kategória)
- környezetminőség és energiahatékonyság múzeumépületekben (kulturális örökség tanulmányok kategória)
- Maurice Caruana Curran jogász, Málta (az örökség megőrzésében nyújtott odaadó szolgálatáért)
A Mádi zsinagóga felújítása, valamint a gyügyei református templom helyreállítása szintén Europa Nostra díjat nyert.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.