Bebalzsamozott kedvencek: állatmúmiák az ókori Egyiptomban
2022. július 6. 16:22 Múlt-kor
Korábban
Isteni állatok
Mint látható, az egyiptomiak bizonyos állatokat isteni tulajdonságokkal ruháztak fel, és istenek földi megtestesüléseként tekintettek rájuk. A legnagyobb tiszteletnek a bika örvendett. Az ún. Ápisz-bikára kezdetben a világteremtő isten, Memphisz főistene, Ptah földi megtestesüléseként tekintettek, a későbbiekben pedig Ozirisz élő jelképe lett. Az Ápisz-bikák meghatározott külső jegyekkel rendelkeztek.
Alianosz, a Kr. u. 2-3. század fordulóján élt görög filozófus szerint nem kevesebb, mint 28 formai kritériumnak kellett megfelelniük: homlokukon például háromszög alakú fehér foltnak kellett lennie, nyelvükön pedig egy szkarabeusz körvonalának kellett látszania. A kiválasztott Ápisz-bikát a papok minden nap megmasszírozták, és válogatott kényeztetések közepette, saját szentélyében élte nem mindennapi életét. Néhány bika nem tudta elviselni az ősei számára még ismeretlen luxust, és a túltáplálás miatt kapott szívrohamba halt bele.
Kosmúmia
Az Ápisz-bikát halálakor egész Egyiptom siratta. A mumifikálásához szükséges 70 nap a gyász időszaka volt. A bikát Szakkarában, a Szerapeum mészkőből vájt katakombájába temették. Miután a gyászidőszak letelt, a papok azonnal az utód keresésébe fogtak, amelyet – hitük szerint – az istenek jelöltek ki számukra.
Az egyiptomiak persze nem csak a bikára tekintettek isteni tulajdonságokkal rendelkező állatként. Kóm Ombóban és Fájjumban például a krokodilnak volt kultusza. A helyiek a nőstényeknek egyenesen jóstehetséget tulajdonítottak, mivel a Nílus – földek szempontjából kulcsfontosságú – áradásának tetőpontja fölött rakta le tojásait, hogy szárazak maradjanak. Nem csoda, hogy Szobeket, a Nílus és a termékenység istenét krokodilfejjel ábrázolták az egyiptomiak.
Az egyiptomiak sok esetben jóval gyakorlatiasabb okokból döntöttek a bebalzsamozás mellett. Úgy vélték ugyanis, az elhunytnak a túlvilágon is szüksége lehet húsra, ezért számos esetben potenciális táplálékként mumifikálták az állatokat. Olykor egész kacsák, marhalábszárak, libák és galambok hevertek a halottak mellett. A húsokat először besózták, majd kiszárították, végül vászonba pólyálták. Tutanhamon esetében biztosra mentek: a fáraó mellett 14 ládányi állatmúmiát találtak a kutatók.
Szakkarában őrzött íbiszmúmiák
Voltak azonban, akik egészen máshogy viszonyultak az állatokhoz, és úgy gondolták, táplálék helyett sokkal inkább hűséges társa van szükségük a túlvilágon. Az I. dinasztia fáraói mellé a Kr. e. 3. évezred elejétől kezdve oroszlánt, kutyát és szamarat is temettek az abüdoszi sírkamrákba.
De nem csak a királyok próbálták elkerülni ily módon a túlvilági magányt. A brit régész Flinders Petrie 1902-ben tárta fel egy egyiptomi pap, Hapi-men sírját, akinek a lábainál egy bebalzsamozott kiskutya feküdt. Bár a mai kor embere már szinte minden szempontból másként tekint az állatokra, mint az ókori egyiptomiak, egy Hapi-menéhez hasonló társat talán mi is elfogadnánk a túlvilágra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap