Benedek Elek egész életét áthatotta a magyar mesék csodálatos világa
2023. szeptember 30. 10:35 Múlt-kor
Benedek Elek életútjában a csodás mesevilág és a szürke hétköznapok, az I. világháború utáni budapesti zűrzavar és a frissen Romániához csatolt Erdély tapasztalatai vegyülnek össze. A nagy székely mesemondó, a magyar gyermekirodalom megteremtője 164 éve, 1859. szeptember 30-án született.
Korábban
Meseíró születik
Benedek Elek életét az Erdély keleti szélén fekvő Kisbacon foglalja keretbe: itt élt 18 éves koráig, és ide, az ekkorra már Romániához csatolt szülőfaluba tért vissza 1921-ben, majd halt meg nyolc évvel később.
1877-ben költözött Budapestre, hogy elkezdhesse tanulmányait a bölcsészkar magyar és német szakán. Ennek befejezésétől azonban eltérítették az újságírás iránti ambíciói. Már egyetemistaként jelentek meg versei az Üstökös című lapban, majd a Budapesti Hírlap és más újságok is közölték cikkeit, 1886-tól pedig az Ország-Világ szerkesztője lett, ahol többek között Vajda Jánossal, Bródy Sándorral és Ambrus Zoltánnal dolgozott együtt.
Élete egyik elágazásaként, az írás mellett politikusként is kipróbálta magát. 1887-ben Tisza Kálmán kormányon lévő Szabadelvű Pártjának képviselőjeként a nagyajtai választókerületben győzedelmeskedett.
Képviselőházi beszédeiben az ifjúsági irodalommal, a népköltészet és a népnyelv, valamint a közoktatás kérdéseivel foglalkozott. Közéleti aktivitásához tartozik, hogy mindemellett 31 éves korában a Demokrácia nevű szabadkőműves páholy tagja lett.
Benedek Elek gyermekkorában szívta magába a mesék szeretetét. Édesapja faluszerte ismert és kedvelt mesemondó volt, de mások is akadtak a faluban, akik történeteikhez fogékony hallgatóságra leltek a fiatal fiúban. Kapott biztatást Kisbaconon kívülről is, a székelyudvarhelyi kollégium önképzőkörének pályázatán Székely népdalok című pályamunkájával 1876-ban jutalmat nyert. 1882-ben megjelent a Székelyföldi gyűjtés című kötete, első mesekönyve pedig 1885-ben Székely Tündérország címmel látott napvilágot.
A Jó Pajtás címlapja
Az igazán nagy áttörést a millennium hozta, ekkor egy mesegyűjtemény összeállításával bízták meg, amelybe a maga által gyűjtött mesék is bekerültek. A Magyar mese- és mondavilág első kiadása 1894-ben jelent meg, az öt kötetbe több mint ötszáz mese és monda kapott helyet. Ebből aztán több kisebb kötetet is szerkesztettek Mátyás-mesék, Tündérmesék, Állatmesék címmel.
Benedek emellett mesefordítással is foglalkozott, fordított Grimm-meséket, az Ezeregyéjszaka meséit, valamint Csudalámpa kötetében 37 nép 120 meséjét jelentette meg. Én Újságom címmel indította útjára a leghosszabb életű magyar gyereklapot, amely 1889-től 1944-ig jelent meg, de a Jó Pajtás és a Cimbora is a nevéhez kötődik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap