Bebalzsamozott kedvencek – állatmúmiák az ókori Egyiptomban
2015. október 12. 08:29
Korábban
Isteni állatok
Mint látható, az egyiptomiak bizonyos állatokat isteni tulajdonságokkal ruháztak fel, és istenek földi megtestesüléseként tekintettek rájuk. A legnagyobb tiszteletnek a bika örvendett. Az ún. Ápisz-bikára kezdetben a világteremtő isten, Memphisz főistene, Ptah földi megtestesüléseként tekintettek, a későbbiekben pedig Ozirisz élő jelképe lett. Az Ápisz-bikák meghatározott külső jegyekkel rendelkeztek. Alianosz, az i. sz. 2-3. század fordulóján élt görög filozófus szerint nem kevesebb, mint 28 formai kritériumnak kellett megfelelniük: homlokukon például háromszög alakú fehér foltnak kellett lennie, nyelvükön pedig egy szkarabeusz körvonalának kellett látszania. A kiválasztott Ápisz-bikát a papok minden nap megmasszírozták, és válogatott kényeztetések közepette, saját szentélyében élte nem mindennapi életét. Néhány bika nem tudta elviselni az ősei számára még ismeretlen luxust, és a túltáplálás miatt kapott szívrohamba halt bele.
Az Ápisz-bikát halálakor egész Egyiptom siratta. A mumifikálásához szükséges 70 nap a gyász időszaka volt. A bikát Szakkarában, a Szerapeum mészkőből vájt katakombájába temették. Miután a gyászidőszak letelt, a papok azonnal az utód keresésébe fogtak, amelyet – hitük szerint – Isten jelölt ki számukra. Az egyiptomiak persze nem csak a bikára tekintettek isteni tulajdonságokkal rendelkező állatként. Kóm Ombóban és Fájjumban például a krokodilnak volt kultusza. A helyiek a nőstényeknek egyenesen jóstehetséget tulajdonítottak, mivel a Nílus – földek szempontjából kulcsfontosságú – áradásának tetőpontja fölött rakta le tojásait, hogy szárazak maradjanak. Nem csoda, hogy Szobeket, a Nílus és a termékenység istenét krokodilfejjel ábrázolták az egyiptomiak.
Az egyiptomiak sok esetben jóval gyakorlatiasabb okokból döntöttek a bebalzsamozás mellett. Úgy vélték ugyanis, az elhunytnak a túlvilágon is szüksége lehet húsra, ezért számos esetben potenciális táplálékként mumifikálták az állatokat. Olykor egész kacsák, marhalábszárak, libák és galambok hevertek a halottak mellett. A húsokat először besózták, majd kiszárították, végül vászonba pólyálták. Tutanhamon esetében biztosra mentek: a fáraó mellett 14 ládányi állatmúmiát találtak a kutatók.
Voltak azonban, akik egészen máshogy viszonyultak az állatokhoz, és úgy gondolták, táplálék helyett sokkal inkább hűséges társa van szükségük a túlvilágon. Az I. dinasztia fáraói mellé a i. e. 3. évezred elejétől kezdve oroszlánt, kutyát és szamarat is temettek az abüdoszi sírkamrákba. De nem csak a királyok próbálták elkerülni ily módon a túlvilági magányt. A brit régész Flinders Petrie 1902-ben tárta fel egy egyiptomi pap, Hapi-men sírját, akinek a lábainál egy bebalzsamozott kiskutya feküdt. Bár a mai kor embere már szinte minden szempontból másként tekint az állatokra, mint az ókori egyiptomiak, egy Hapi-menéhez hasonló társat talán mi is elfogadnánk a túlvilágra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap