Azonosították Európa legrégebbi muszlim sírjait
2016. február 25. 16:10 MTI
A legrégibb muszlim sírokat tárták fel Franciaországban, az ország déli részén fekvő Nimes-ben. A három sír az első jele annak, hogy a középkor hajnalán muszlim közösség élt az ország déli részén.
Korábban
"Tudtuk, hogy a muszlimok a 8. században érkeztek Franciaországba, ám bevonulásuknak nem maradt tárgyi nyoma, csak egy kevés kereskedelmi forgalomra utaló pénzérme és cserépdarabok" - magyarázta Yves Gleize antropológus, a francia régészeti kutatóintézet (INRAP) munkatársa, a PLoS ONE tudományos folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője.
A három sírt akkor fedezték fel, amikor Nimes egyik forgalmas sugárútja mellett mélygarázst kezdtek építeni. A sírok a muszlim temetkezési rítus jegyeit mutatják: a három férfi holttestét az oldalára helyezték, fejükkel Mekka felé. A fog- és csontmaradványokból kivont DNS elemzése alapján a férfiak Észak-Afrikából származtak. Egyikük 20-29 éves, a másik 30 év körüli, a harmadik 50 feletti lehetett, sebesülés nyomait nem viselik a maradványok.
A csontok szénizotópos kormeghatározása alapján a férfiak a 7-9. században éltek - közölték a régészek. A három sír felfedezéséig az országban talált legkorábbi muszlim sír a 13. századból származik, Marseille-ben tárták fel. Az antropológusok szerint az adatok arra engednek következtetni, hogy a három férfi az omajjádok kalifátusának hadseregében szolgáló berber lehetett Észak-Afrika 8. századi arab hódítása idején.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.