Az orvosi és vallási kiskapukat is kreatívan használták ki az amerikaiak a szesztilalom idején
2021. november 12. 09:11 Múlt-kor
Korábban
„Életmentő” misebor
De hogyan juthatott alkoholhoz ekkoriban egy átlag amerikai? Sokan előre gondolkodtak: a törvény életbelépése előtt hatalmas készleteket vásároltak fel, és pincéikben tároltak, ami hivatalosan nem jelentett törvényszegést.
A tehetősebbek gyakran úgy megtöltötték raktáraikat, hogy onnan nem csupán saját fogyasztásra került elő az alkohol.
Emellett a szövetségi törvényt kikerülő egyik kiskaput a gyógyszeres kezelés jelentette, ugyanis hivatalosan rák, emésztési zavar, valamint depresszió esetén a betegek receptre whiskyhez juthattak.
Mindössze három dollárba került a papír, amely feljogosította a pácienst, hogy tíznaponta egy-egy pintet kapjon. Ezen az úton több mint 900 000 gallon szesz jutott el a „betegekhez”. Az amerikai orvosok 1921 és 1930 között becslések szerint csak ezzel mintegy 40 millió dollárt kerestek.
Egy másik törvényrészlet lehetővé tette, hogy vallási célra bizonyos egyházi személyek bort szerezhessenek be. El lehet képzelni, mennyi visszaélés történt a törvénymódosítás „félreértelmezése”, valamint a törvényt betartatni igyekvők csekély száma miatt.
Ezekben az években meglepően sok pap, valamint rabbi jelent meg az elosztó központokban.
Egy újabb törvényi kiskaput kihasználva a nyugati partvidék szőlőiből sokan állítottak elő bort. Ennek tudható be, hogy Kalifornia megművelt szőlőültetvényeinek területe mintegy 700 százalékkal növekedett az alkoholtilalom első öt éve során.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap