Az esélytelen Napóleontól a hoppon maradt Churchillig – a legrosszabb politikai jóslatok
2016. november 8. 12:35
2016 a kiszámíthatatlan választások éve. Nyáron a britek sokkolták a világot azzal, hogy az Európai Unióból való kilépésre szavaztak, ma pedig az Egyesült Államokban választanak új elnököt Hillary Clinton és Donald Trump közül. Utóbbiról a szakemberek többsége sem gondolta volna, hogy van esélye a republikánus elnökjelölti pozícióra, sőt, akár a végső győzelemre is. A történelem során azonban számos esetben előfordult, hogy a választással kapcsolatos előrejelzések hibásnak bizonyultak.
Korábban
Kölcsönkapott népszerűség
1848-ban, a második francia köztársaság első elnökválasztása idején a politikai, társadalmi és gazdasági elit tagjai meg voltak róla győződve, hogy Louis Eugène Cavaignac tábornok könnyedén nyeri a voksolást Napóleon unokaöccsével, Charles-Louis Napoleon Bonapartéval szemben – írja a National Geographic.
A The Wiley-Blackwell Dictionary of Modern European History Since 1789 című könyv szerint Napóleon „populista ösztöneivel”, a „törvény és rend” uralmának jelszavával , valamint nagybátyjától kölcsönzött személyes népszerűségével és vonzerejével megnyerte magának a vidéket. Bonaparte a második köztársaság első és utolsó elnöke volt, négy évvel később ugyanis császárrá koronáztatta magát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.