Az érsekújvári lány, aki a Vadnyugat leghírhedtebb figurái között élte le életét
2022. január 7. 16:05 Múlt-kor
Akárcsak a határvidéki mesék férfialakjai, Nagyorrú Kati, azaz Big Nose Kate is új életet kezdeni indult nyugatra. Független és rettenthetetlen nő lévén, aki a pisztollyal is jól bánt, sok kalandot élt meg táncosnőként, prostituáltként és szállótulajdonosként. Mire 1940-ben 89 évesen elhunyt, megélte a Vadnyugat hajnalát és alkonyát, de férfi kortársaitól eltérően ő megérte, hogy mesélhessen róla.
Korábban
Amerikába jöttek
Kate gyerekkorában semmi nem utalt arra, hogy egy napon a Vadnyugat ismert alakja lesz. 1849. november 9-én született Horony Mária Katalin Magdolna néven Érsekújváron, a Magyar Királyságban (ma Szlovákia). 1860-ban szülei vele és hat testvérével együtt az amerikai álmot keresve elhagyták Európát. Az Iowa állambeli Davenportban telepedtek le, ahol Horony Mihály (más forrásokban Miklós) orvosi praxist nyitott.
Hamarosan viszont mindkét szülő elhunyt, a gyerekek pedig nevelőszülőkhöz kerültek. Katalin egy Otto Schmidt nevű férfi felügyelete alá került, akit, mikor az megpróbálta megerőszakolni, fejbeütött egy fejsze nyelével, mielőtt elmenekült. Hogy a lehető legmesszebbre szökhessen, fellopózott egy St. Louis-ba tartó gőzhajóra, és felvette a Kate Fisher nevet. A beszámolók szerint a következő években több módon is kereste a saját útját – előbb mint orsolyita apácanövendék, később mint feleség és anya.
Amikor férje és gyermeke – akiknek létezéséről amúgy csak Kate beszámolóiból tudunk – meghaltak sárgalázban, Kate kénytelen volt prostituáltnak állni. Előbb egy St. Louis-i madámnak dolgozott, majd a kansasi Dodge City-ben nem másnál, mint Wyatt Earp sógornőjénél talált munkát. Együtt mentek tovább délre, a texasi Fort Griffinbe. Kate itt találkozott az életében talán legjelentősebb szerepet betöltő emberrel, a TBC-s és temperamentumos fogorvossal, John Henry „Doc” Holliday-jel.
Big Nose Kate és Doc Holliday románca
Kate és Holliday a határvidék hőseihez méltó helyen, egy italmérésben találkoztak először, mégpedig John Shanssey Fort Griffin-i kocsmájában, 1877 körül. Kate-nek imponált Holliday hanyag kifinomultsága, Holliday-t pedig vonzotta Kate érzéki szépsége, értelme és függetlensége. Mindennek tetejébe mindketten tüzes természetűek voltak: az évek során összevesztek, szétváltak, újra találkoztak, talán össze is házasodtak, és megint veszekedtek.
„Valahogy el kellett hallgattatnom, Wyatt” – panaszkodott Holliday egy Kate-tel való összetűzésük után Wyatt Earpnek. „Csak finoman fejbe legyintettem a pisztolyom agyával, el kellett hallgattatnom.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.