Az egyre fejlettebb technológia tárhatja fel a lápi múmiák titkait
2022. március 6. 15:53 Múlt-kor
Korábban
Egy másik király
Az újabb korban feltárt lápi hullák sem feltétlenül jártak jobban. Az Old Croghan-i embernek nevezett lelet tulajdonképpen egy fej nélküli felsőtest, két karral, az egyiken egy bőrből készült fonattal.
2003-ban, három hónappal a clonycavani férfi előtt találták meg, és ugyanahhoz a mocsárhoz tartozott, mindössze 40 kilométerre1 volt tőle.
A kiszámolt testmagassága a korabeli emberekéhez képest rendkívüli lehetett, körülbelül 1,98 méterre nőtt. A gondosan ápolt körmei arra utalnak, hogy nem hétköznapi munkát végző ember volt.
A clonycavani férfihez hasonlóan neki is levágták a mellbimbóit, a vizsgálatok szerint még a halála előtt. A láp, ahol eltemették, egy olyan domb lábánál terült el, amelyet korábban királyi ceremóniákra használtak.
A vizsgálatok szerint Kr. e. 362 és 175 között hunyt el, a végzetes sérülést pedig a mellkason található szúrás okozta. A halála idején a húszas éveiben járhatott, és a gyomortartalom alapján gabonában, valamint tejben gazdag táplálékot fogyasztott a halála előtt. A körmeinek kémiai analízise alapján ugyanakkor korábban rendszeresen ehetett húst is.
A megtalált növényi maradványok vizsgálatából arra is következtettek, hogy a halál időpontja valamikor téli, vagy hideg időjárás idején lehetett, mert sokkal kevésbé változatos zöldségeket találtak a gyomrában, mint clonycavani társánál.
Más kutatók éppen ezért nem valamiféle királyi személyt látnak az Old Croghan-i emberben, hanem egy termékenységi istennőnek bemutatott áldozatot. A mellbimbók eltűnése ugyanis megmagyarázható a mocsárban lejátszódó természetes folyamatokkal is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének
- Abszurd részleteket is kikényszerítettek a vallatók a Rajk-per vádlottjaiból
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére
- Több mint fél ezer rendházat számolt fel a Rákosi-rendszer
- Rabtársainak is megtanította verseit a recski munkatábort megjárt Faludy György
- A legnehezebb időkben is biztos támasza volt az erdélyi magyarságnak Márton Áron
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.