„Az egykori és majdani király” – a legendás Artúr misztikus halála
2015. október 5. 08:14
Korábban
Fata Morgana
Mint korábban láthattuk, az Artúr-legenda árulója, Mordred már a Historia Regum Britanniae-ben is mint az uralkodó testvérének, Morgause-nak a fia jelent meg. Mordredre néhány későbbi szövegváltozatban a testvérpár fatális véletlen folytán létrejött vérfertőző kapcsolatának gyümölcseként hivatkoztak. Akár fia, akár unokaöccse volt Artúrnak, Mordred minden változatban a gonosz megtestesüléseként jelent meg. Artúrt a legenda szerint a döntő összecsapás után Avalon szigetére szállították, hogy ott ápolják sebeit.
Geoffrey of Monmouth még nem részletezte, hogy kinek a jóvoltából került a király Avalonra, a későbbi hagyományban azonban a szigeten uralkodó Morgan le Fay-hez, Artúr féltestvéréhez kötötték a cselekedetet. A legenda szerint Morgan Artúr anyjának, Ygernának első férjétől született lánya volt. Eleinte Jelentős varázserővel bírt, és alakváltoztatásra is képesnek tartották. Utóbbival magyarázható, hogy sok nyelvben manapság is nevének olasz változata, a Fata Morgana szolgál a délibáb megjelölésére. Kezdetben elsősorban gyógyító ereje kapott hangsúlyos szerepet, a későbbi Artúr-legendákban azonban már negatív tulajdonságait is kiemelték.
A rejtélyes, kelta mítoszok világából eredeztethető Avalon szigete Geoffrey of Monmouth munkájában jelent meg először, ekkortól kezdve pedig az Artúr-legenda minden változatában felbukkant. Avalon a középkori ember számára a reményt jelentette. A reményt arra nézve, hogy miután karcsú hölgyek és bölcs boszorkányok meggyógyítják sebeit, Artúr egyszer még visszatér, és – ahogy a nemrég elhunyt kiváló francia történész, Jacques le Goff fogalmazott – királyságában megvalósítja a Hit és az Erény uralmát. „Rex quondam, rexque futurus”, vagyis az egykori és majdani király képe testesült meg Artúr alakjában a középkori ember képzeletében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.