Átfogó magyar filmtörténeti lexikont adott ki a Magyar Művészeti Akadémia
2021. október 22. 10:53 MTI
A magyar filmkultúra 125 évének legfontosabb produkcióit ismerteti a Magyar filmek 1896-2021 című lexikon, amely a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kiadásában jelent meg.
Korábban
„Alkotóközpontú szemlélet, illetve az időrendiség elve jellemzi a kötetet, amely egyszerre hagyományőrző és modern. Célunk, hogy az MMA lexikonok sorozattal valamennyi művészeti ágról olyan köteteket adjunk közre, amelyeknek a jövőre nézve valamiféle kánonformáló ereje lehet” – mondta Kucsera Tamás Gergely, az MMA leköszönő főtitkára a könyv csütörtöki bemutatóján a Pesti Vigadóban.
Mint hozzátette, az irodalmi lexikon után olyan filmes kötetet szerettek volna összeállítani, amely laikusnak, egyetemi hallgatónak és oktatónak vagy egy szakcikk írójának egyaránt használható.
A filmlexikon szerkesztése 2019-ben indult, az első eredmények tavaly online váltak elérhetővé. A 770 oldalas kötet 516 szócikket tartalmaz és 269 rendező valamennyi filmtípust képviselő alkotását ismerteti.
A kötetben hangsúlyosan jelenik meg az 1945 előtti korszak. Bár a mintegy hatszáz magyar némafilm 90 százaléka megsemmisült, a kötetbe bekerült 33 ilyen mű, amire korábban nem volt példa.
„A kezdetekről lehet vitatkozni, hiszen az első magyar film, A táncz 1901-ben készült, de a tekercsek elvesztek, így szócikk sem készülhetett róla. Ezért az első Magyarországon forgatott filmmel kezdődik a lexikon: a Lumiére-fivérek megbízásából 1896-ban készült anyagból két tekercs fennmaradt. Az egyiken egy ünnepség látható a budai Várban, a másikon a Lánchíd budai hídfője a helyszín” – fejtette ki Gelencsér Gábor filmtörténész, aki Murai Andrással, Pápai Zsolttal és Varga Zoltánnal közösen szerkesztette a könyvet.
A második szócikk Góth Sándor 1912-ben készült némafilmje, a Keserű szerelem, és természetesen szócikk foglalkozik az első teljes egészében hangos magyar filmmel, az 1931-ben Lázár Lajos rendezésében bemutatott Kék Bálvánnyal.
Ahogy Gelencsér Gábor fogalmazott, a válogatásnál az esztétikai érték és a filmtörténeti reprezentativitás egyaránt szempont volt. „Nem akartunk egy radikálisan új kánont felállítani, finom módosításokra törekedtünk. Fontos helyet kapott például a populáris filmkultúra, például a kultfilmmé vált Üvegtigris sem maradhatott ki”.
A könyv a több mint 1500 egész estés játékfilmből 314-et taglal és elemez tudományos igényességgel, ugyanakkor olvasmányos formában. Szerepel még 75 dokumentum-, 28 rövid-, 25 kísérleti, tíz ismeretterjesztő és 64 animációs film ismertetője is benne.
A lexikon az utolsó húsz év filmterméséből is bőven csemegézik: belekerült mások mellett a Moszkva tér (rendező: Török Ferenc), a Valami Amerika (Herendi Gábor), A Hídember (Bereményi Géza), a Kontroll (Antal Nimród), a Nyócker! (Gauder Áron), a Sorstalanság (Koltai Lajos), Az ember tragédiája (Jankovics Marcell), a Liza, a rókatündér (Ujj Mészáros Károly), a Saul fia (Nemes Jeles László), a Testről és lélekről (Enyedi Ildikó) és 2021-ből a Természetes fény (Nagy Dénes) is.
Kocsis Miklós, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet igazgatója megjegyezte, hogy az online verzió és a könyv után jó lenne egy kapcsolódó filmes applikáció kidolgozása is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Súlyosan károsította a kilélegzett szén-dioxid és a mesterséges világítás a lascaux-i barlangrajzokat
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.