Árulás vagy józan megfontolás döntött a Rákóczi-szabadságharc sorsáról?
2022. április 30. 08:50 Múlt-kor
Korábban
A kezdeti sikerektől a felkelés leveréséig
1703 nyara látványos eredményeket hozott. A Tiszántúl, Felső-Magyarország és a Duna-Tisza közének jelentős része kuruc kézre került. Ugyan az egész ország, főleg a nyugati (dunántúli) területek nem kerültek tartósan a felkelők irányítása alá, az már önmagában is fegyverténynek számított, hogy jelentős területi bázisról indíthatták portyáikat.
A portyázó harcmodor ugyan meglephette a császári csapatokat, hosszútávon a várakba visszahúzódó haderők ellen ez nem lehetett sikeres stratégia. Idővel a nyílt ütközetekben is alulmaradtak a kurucok, mert a császári haderők szervezettsége és a sortűz túl nagy kihívás elé állította a korlátozott kapacitású magyar haderőt.
A rendek Rákóczit 1704-ben még erdélyi fejedelemmé, majd 1705. szeptember 17-én vezérlő fejedelemmé („dux”) választották a szécsényi országgyűlésen. 1707-ben az ónodi országgyűlésen a korábbiakon túlmenően két fontos ügyben született döntés: az egyik az általános adóztatás (a nemesség közteherviselése), a másik a Habsburgok (I. Lipót 1705-ös halálával trónra lépő I. József) trónfosztása volt.
A (végleges) negatív fordulat 1708-ban, a trencséni csata elvesztésével következett be. Ez a kudarc vezetett a kuruc tábor egységének megbomlásához (néhányan – mint Ocskay László – átálltak a labancokhoz), illetve a korábbi egyensúly elbillenéséhez. Hiába tett Rákóczi ígéretet Sárospatakon a jobbágykatonák felszabadítására, már ez sem jelentett kellő motivációt az egyre inkább közönyössé váló parasztság csatlakozásához.
A kurucok a Felső-Tisza vidékére szorultak vissza, így a fejedelem egy utolsó kétségbeesett kísérletet tett, hogy segítséget kérjen a lengyel földön harcoló oroszoktól. Távollétében a megbízott főparancsnok, Károlyi Sándor felvette a kapcsolatot az előrenyomuló császári csapatok vezérével, Pálffy Jánossal.
Kuruc–labanc lovas párbaj (id. Georg Philipp Rugendas festménye)
A levelezésük során Károlyi kedvező felételeket akart kiharcolni mind a magyar rendeknek, mind a kuruc seregnek, valamint II. Rákóczi Ferencnek is. A békekötési tárgyalások a fejedelem akarata ellenére kezdődtek meg, ő maga arról sem tudott, hogy Károlyi 1711. március 14-én felesküdött I. József császárra, majd Szatmárra rendi gyűlést hívott össze.
A főparancsnok leveleiben már áprilisban elkeseredve, szinte számon kérően sürgette Rákóczi hazatérését. Április 13-án Olcsván, az alábbi levelet továbbította neki (az írásos emlékek Bánkúti Imre Dokumentumok a szatmári béke történetéhez című művéből maradtak ránk): „Kérem azért nagy alázatossan iterato is Felségedet, hogy accelerálni méltóztassék jövetelét, mert Istennel bizonyítom, az hadat sem tudom mivel továb tartanom [..]”.
Felindultságát mi sem bizonyítja jobban, hogy két nappal később már bocsánatot kért megbízójától: „[...]mind azon s mind azuttán írot leveleimet úgy megbántam, hogy ha lehetet volna, csigán tekertem volna visza, de késő volt, […] méltóztassék Felséged attyai kegyelmességével elfedezni töb történhetet vétkeimmel együtt, s nem egyébnek imputálni, hanem mind az ellenség szüntelen való keménykedésének, mind az magunk hadaink szorosságban és nagy szükségben való zúgolódásának, mind az szegénység éhei halasra való jutásának […]”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap