Amikor titokzatos gáztámadások tartottak rettegésben egy amerikai kisvárost
2023. július 30. 16:11 Múlt-kor
Korábban
Fokozódó pánik
Másnap, szeptember 6-án a 11 éves Glenda Hendershottra édesanyja talált rá eszméletlenül, miután szintén a titokzatos gázzal került kapcsolatba. Ezután szinte napi szinten történtek a támadások, amelyek során volt, aki a korabeli rovarirtószerekhez használt, kézi működtetésű szórót (ún. „Flit gun”) látott az alak kezében, és olyan is volt, aki szerint a „gázos” egy férfinak öltözött nő volt.
A sajtó tovább keltette a pánikot, miközben a hatóságoknak kevés nyomuk volt, amelyen haladhattak, és még ennél is kevesebb elméletük az elkövető vagy elkövetők kilétét illetően.
A város mindössze tízfős rendőrsége keresést indított a környéken csavargók, zavart elméjű emberek, illetve esetleges elmegyógyintézetből szökött személyek után kutatva, eredménytelenül. Egy elhagyatott kunyhót találtak, amely korábban szolgálhatott a keresett bűnöző bázisaként, nyomokra azonban itt sem leltek. Egy meg nem nevezett személyt letartóztattak, azonban ő sikeresen teljesített egy poligráfos vizsgálatot, és szabadon engedték.
Alice Kearney férje látott valakit a ház körül, de nem tudta elkapni
A kereséshez Illinois állam rendőrsége és az FBI is csatlakozott, miután már az országos sajtó is cikkezett a mattooni „őrült gázos” egyre gátlástalanabb támadásairól: több alkalommal már házak ajtajait próbálta belökni szemtanúk szerint, egy nő szerint pedig ablakán át betörve gázosította el őt a támadó. Minden esetben az áldozatok kiáltozása riasztotta el sikeresen a tettest. Egyes esetekben férfi, más esetekben női lábnyomokat véltek felfedezni az áldozatok házai körül a támadásokat követően.
A pánik a tetőfokára hágott a kisvárosban: fegyveres férfiak csoportjai járták éjjel az utcákat, és az emberek a házaikon esett legapróbb sérülés – mint például egy kilyukadt szúnyogháló – mögött is az „őrült gázost” sejtették. A hatóságok találtak egy kézenfekvőnek tűnő megoldást: kijelentették, hogy egy közeli gyár, az Atlas Imperial Diesel Engine Company által a levegőbe bocsátott szén-tetraklorid a felelős a mérgezéses esetekért.
A rendőrség arra gyanakodott, ipari szennyezés okozhatta a bizarr incidenseket
Válaszul az Atlas közleményben kijelentette, hogy a gyár területén szén-tetrakloridot kizárólag a tűzoltókészülékekben találni. Szeptember végére a bejelentések abbamaradtak, miután a rendőrség kitartott amellett, hogy racionálisabb magyarázat is létezik a történtekre, a pánikot pedig tömeghisztéria okozza.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.