Amikor a világ cserkészei elözönlötték Magyarországot
2015. augusztus 14. 13:37
„Hagyjátok egy kicsit jobbnak magatok után a világot, mint ahogy ti kaptátok” – hagyta örökül a cserkészekre Baden Powell, az ifjúsági mozgalom megalapítója. Az 1907-ben megszületett - és mára az egész világot behálózó - közösség átlagosan négy évente ún. dzsemborit rendez, amely a világ cserkészmozgalmának legnagyobb eseménye, egyfajta táborozással egybekötött nemzetközi cserkész-összejövetel. 1933-ban a 4. Cserkész Világdzsemborit Gödöllőn rendezték meg, az eseményen 46 ország 26 ezer cserkésze vett részt és jelen volt a mozgalom alapítója is. Az augusztus 2-15. között megrendezett eseményt a Fortepan fotóival idézzük fel.
Korábban
"A cserkész ahol tud segít"
Az angol Robert Baden-Powell által életre hívott ifjúsági mozgalom mintájára 1910-ben jöttek létre az első cserkészcsapatok Magyarországon, két évvel később pedig megalakult a Magyar Cserkészszövetség. A magyar cserkészet a két világháború közötti időben élte fénykorát, hiszen ez kitűnő módszernek bizonyult az ifjúság valláserkölcsi nevelésére és a Trianon utáni Magyarország nemzetközi kapcsolatainak építésére. Olyan jelentős személyiségek álltak a cserkészet mellé, mint gróf Teleki Pál (1879-1941) tudós geográfus, miniszterelnök vagy Sík Sándor (1889-1963) piarista tartományfőnök, tanár, költő. A magyar cserkészpedagógiát Sík dolgozta ki, a jellemformálással kapcsolatos nézetei – az „emberebb ember, magyarabb magyar” jelmondatba sűrítve – végigkísérték a magyar cserkészet történetét.
A magyar cserkészek először 1924-ben a koppenhágai dzsemborin vettek részt, az 1931-es badeni világkonferencián pedig elnyerték a következő, 1933-as találkozó rendezési jogát. A helyszínnek Gödöllőt jelölték ki, Horthy Miklós kormányzó pedig rendelkezésükre bocsátotta a Grassalkovich-kastély parkját. A magyar dzsemborinak nem titkolt célja volt, hogy rokonszenvet ébresszen a megcsonkított Magyarország iránt. 1933. augusztus 2. és 15. között 46 ország (54 nemzet) mintegy 26 ezer cserkésze vett részt, amelyből körülbelül 8 ezer külföldről érkezett, a legtöbben, 1286-an Nagy-Britanniából. A becslések szerint naponta mintegy 40-50 ezer fő látogatta meg a parkot a rendezvény ideje alatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- A Városliget mellé tervezték a Hungaroringet, de végül Mogyoródra került a száguldó cirkusz
- A pályán és a pályán kívül is gentlemannek bizonyult Billy Wright
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle
- Tíz dokumentumfilm a magyar sport legendáiról
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.