Amikor a muzulmánok megkövezik az ördögöt
2015. szeptember 22. 14:53 MTI
A világ minden tájáról érkezett zarándokok Mekkában összegyűlt százezrei vették útjukat kedden a szaúd-arábiai várostól keletre fekvő Mina felé, hogy megkezdjék a hagyományos éves muzulmán zarándoklatot (haddzs).
Korábban
A Mekkától öt kilométerre fekvő területen több mint 100 ezer légkondicionált sátor várja a hívőket, akik az első napot a Korán olvasásával és imádkozással töltik el. A hatóságok az iszlám időszámítás 1436. évében, dzú al-hiddzsa hónap 8. és 13. napja közötti zarándoklat alatt mintegy hárommillió résztvevőre számítanak, a keddi napig kétmillióan érkeztek Mekkába. A hívőket a tíz nappal ezelőtt történt tragédia sem tántorította el, amely során a mekkai nagymecsetre zuhant egy hatalmas daru, több mint száz ember halálát okozva. A balesetnek közel négyszáz sebesültje volt.
A zarándokok Mekkától eltávolodva szent állapotba (ihrám) kerülnek, nem használhatnak illatosító szereket, nem vághatják le körmüket és hajukat, valamint nem borotválkozhatnak. A férfiak varrás nélküli kétrészes, lepelszerű fehér ruhát viselnek, amely a feltámadást jelképezi, és egyben egységet teremt a hívők között, megszüntetve a társadalmi különbségeket. A nőknek bő ruhát kell viselniük, amelyből csak arcuk és kezeik látszanak ki.
A zarándokok a Minában felállított sátrakban töltik az éjszakát, mielőtt szerdán, az áldozati ünnep (íd al-adha) előtti napon elindulnának az Arafát-hegyhez. Végül visszatérnek a völgybe, ahol az "ördög megkövezésének" rítusával folytatják a haddzsot. A zarándoklat része a mekkai Kába-kő körbejárására is. A haddzs vasárnap ér véget.
Az eseményt idén beárnyékolja a régióban tevékeny dzsihadista szervezetek okozta pusztítás fokozódása, a légúti megbetegedést okozó közel-keleti MERS-koronavírus jelenléte az Arab-félszigeten, és a Szaúd-Arábia vezette arab katonai koalíció harca is Jemenben a síita húszi lázadók ellen. A hatóságok bejelentették, hogy a szokásosnál is több biztonsági előkészületet tettek az Iszlám Állam jelentette veszélyre való tekintettel. A szunnita terrorhálózat a monarchia több, főleg síiták által látogatott mecsete ellen követett már el robbantásos merényletet. A belügyminisztériumi szóvivő, Manszúr at-Turki szerint 100 ezer rendőr vigyáz a zarándokok biztonságára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.