Alkoholt is kapott „útravalóként” a kétezer éve eltemetett kínai
2018. november 8. 14:52 MTI
Több mint kétezer éves alkoholos italt találtak kínai régészek egy bronzedényben, amely egy Nyugati Han-dinasztia korából származó sírból került elő. A Kr. e 202. és Kr. u. 8. közötti időszakból származó sírból számos színes, festett kerámiaedény és bronz műtárgy került elő.
Korábban
Az archeológusok kedden öntötték át az italt egy mérőedénybe. A három és fél liternyi folyadék színe áttetsző sárga és gazdag boros aromája van - számolt be róla Si Csia-csen, a lojangi Régészeti és Kulturális Emlékek Intézetének vezetője Mint hozzáfűzte: a leleltre további laboratóriumi vizsgálatok várnak, meg akarják állapítani, hogy milyen összetevői vannak az italnak.
A Kr. e 202. és Kr. u. 8. közötti időszakból származó sírból számos színes, festett kerámiaedény és bronz műtárgy került elő. A síremlék maga 210 négyzetméternyi területen épült. A régészek a sírban elhelyezett ember maradványait is jó állapotban találták meg. Korábban hasonló korú rizsbort is találtak már egy kínai archeológiai feltáráson. A rizsből vagy cirokból készült alkohol az ősi Kínában fontos szerepet játszott a ceremóniákban és áldozati rituálékban.
Si arról is beszélt, hogy a sírban két bronzedényre bukkantak, ezek egyike tartalmazta a borszerű folyadékot. A másik egy vadlúdalakú lámpa volt. A 3 ezer éves múltra visszatekintő Lojangban, amelyben egykor 13 dinasztia uralkodott, eddig még nem találtak ilyen bronzlámpát - emelte ki a lelet fontosságát a szakember.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.