„Akár az atombomba, a bikini kicsi és pusztító”
2020. július 5. 10:45 Múlt-kor
Amikor az atomrobbanás okozta, gigantikus gombafelhő 1946. július 1-én a magasba emelkedett a csendes-óceáni Bikini atoll felett, Louis Réardon kívül senki sem gondolta, hogy egy ruhadarab négy nappal később hasonló hatást kelt majd a világ másik végén. A történelmi fürdőruhabemutatóra Párizs egyik közkedvelt fürdőjében a Piscine Molitorban került sor 1946. július 5-én, ahol Réard képletesen egy másik bombát robbantott fel azzal, hogy a nagyközönség elé tárta vadonatúj, formabontó szabással rendelkező női fürdőruháját. „Akár az atombomba, a bikini kicsi és pusztító” – Réard ezzel indította útjára az általa tervezett ruhadarabot.
Korábban
A bikini valóban nagyot robbant, és merész szabásával felkavarta a közvéleményt. A Réard kihívó fürdőruháját viselő Micheline Bernardini látványától a férfiak megkövülten álltak, miközben szemeikkel mohón itták be a nem mindennapi látványt.
A Micheline testén pompázó kétrészes fürdőruha négy egyszerű háromszög formájú ruhadarabból állt össze: kettő a kebleket, a másik kettő pedig a hátsót és a Vénusz-dombot takarta, szabadon hagyva a has köldök alatti tájékát és a combok felső részét is.
A női fürdőruha ezen meglehetősen megkurtított, a szebbik nem bájait feltáró fajtája hosszú evolúciós időszakot járt be. Az 1910-es években a prüdantéria gátjai részben leomlottak, amikor a vízpartok mentén megjelentek a szorosan testhez simuló pólóba és shortba öltözött hölgyek.
A női fürdőruha történelem következő forradalmi szakasza az 1930-as évekre tehető, amikor az egyrészes úszódresszek mellett megjelentek a has felső részét és a lábakat szabadon hagyó kétrészes fürdőruhák. A második világháború alatt az európai tengerpartok mentéről eltűntek a fürdőzők és helyüket lőállások és őrhelyek vették át.
Miután véget ért a vérontás, az emberek palackba zárt vágyai a víz és a napfény iránt végre kiszabadulhattak. A tengerparti lazulásra vágyó néptömegeknek azonban egy komoly problémával, mégpedig a háború után az élet szinte minden területén jelentkező nyersanyaghiánnyal kellett szembenézniük.
A felhasználható matéria szűkössége arra sarkallta a ruhatervezőket, hogy minél kevesebb anyagból készítsék el a fürdőruhákat, egyre nagyobb testfelületet szabadon hagyva a kíváncsi szemeknek.
Anyaghiány ide vagy oda, a prüdéria és a szigorú erkölcsök nagyon megnehezítették a ledér fürdőruházat elfogadását. Kezdetben Franciaország atlanti partvidékén és a mélyen katolikus európai országokban, így Olasz- és Spanyolországban, valamint Portugáliában, a hölgyek nem léphettek a tengerpartra bikiniben.
Az 1951-es bikiniverseny (Festival Bikini Contest), a későbbi Miss World szépségverseny elődje pedig óriási botrányba fulladt, a lenge öltözetű hölgyek parádéját és a győztes svéd hölgyet, Kiki Håkanssont még a pápa is elitélte.
De az egyéni szabadság és a női emancipáció azonban utat tört magának. Az 1950-es években számos filmsztár, többek közt Marilyn Monroe, Elizabeth Taylor, Ava Gardner, Brigitte Bardot is bikinit öltött magára, elősegítve ezzel a frivolnak bélyegzett ruhadarab elfogadottságát a nyugati társadalmakban.
1962-ben egy újabb áttörés történt, amikor a Playboy magazin címlapján is feltűnt a bikini, amelynek népszerűsége a következő évtizedekben is egyre nőtt. Amikor megalkotója Louis Réard 1984-ben meghalt, az USA-ban az összes eladott fürdőruha 20 százalékát már a bikini tette ki. A század végére Réard ikonikus alkotása a legnépszerűbb női strandviselet lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- A részecskekutatás egyik alapeszközét alkotta meg tanítványával Hans Geiger
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap