Aczél Elvtársnak Szeretettel
2014. november 4. 17:27 Domonkos Eszter, Fekete István
Korábban
50-es évek: az újrakezdés
Az 50-es évek elején a Rajk-pert koncepciós pernek minősítik, rehabilitálják és újratemetik a kivégzetteket, Aczélt és társait pedig kiengedik a börtönből. Különös időszak ez, hiszen a tévedhetetlennek hitt szovjet vezetőség önkritikát gyakorol, és szinte elismeri, hogy nem tévedhetetlen. Valami elkezdődik, amely megágyaz az ’56-os forradalomnak, s egyben elindít egy olyan folyamatot is, amely után a párt mindenhol, még saját magán belül is ellenséget szimatol. Második állomásunk a Pozsonyi út 15-17., Imre Katalin otthona; az írónő a nevét viselő irodalmi csoport vezetője, a kommunista rendszer egyik legelkötelezettebb híve volt, akiből teljesen szürreális módon a paranoid pártpolitika megteremtette saját belső ellenzékét.
Imre tulajdonképpeni bűne mindössze annyi volt, hogy a forradalom idején és azt követően más fiatal kommunista írókat és költőket gyűjtött maga köré, amelynek gyümölcseként közösen készített antológiájuk Tűztánc címen 1958-ban napvilágot is látott. Az irodalmi értéket kevéssé képviselő kötet megjelentetésének jutalma a kommunista elit teljes ellenszenve és üldözési mániája lett, olyannyira, hogy Imre lakását élethosszig bepoloskázták, a tagokat és találkozóikat pedig folyamatos megfigyelés alatt tartották.
A ma már groteszknek ható beszámolók mindenhol összeesküvést sejtettek, és azt sugallták, hogy a születés- és névnapi összejövetelek valójában egy, a hatalmon lévő kommunista pártot leváltani kívánó, illegális kommunista párt szervezéséhez szolgáltak fedősztoriként. Valószínűleg sohasem tudjuk meg, hogy a süteményezés közben lefolytatott kedélyes beszélgetések valóban egy rettenetesen körmönfont kódrendszer szerint történtek-e, de az tény, hogy Imre annyira kétségbeesett a rendszer bukásától, hogy 1989-ben, a harmadik Magyar Köztársaság kikiáltásakor azonnal kivetette magát lakása ablakán.
Az épülő kommunista rendszer nem volt mindenben ennyire paranoid és zárkózott, ha a Nyugatról volt szó. A Pannónia és Felka utca sarkon ma is álló, 1953-ban épült BM garázsban szép számban álltak a pártelit kedvenceinek számító Chevrolet-k és BMW-k, amelyek a második világháborúban maradtak Magyarországon. Hogy az autók amortizációja és az alkatrészhiány az 50-es években se látszódjon meg a járműparkon, a pártvezetés egészen nyakatekert megoldásokat talált. 1955-ben például egy amerikai segélyszervezet ajánlott fel pénzt a holokauszt túlélőinek és családjaiknak, amit a kormány Chevrolet-ben kért „kifizetni”, majd inkább az államkasszából, forintban adta oda azok ellenértékét a kedvezményezett családoknak.
Kádár kedvencei a Mercedesek voltak, amelyeket két év után „leselejteztek”, hogy a pártvezetők civilben is kényelmesen utazhassanak. Aczélnak egyébként a nyugdíjazásig nem volt saját autója, és utána sem választott drága autót, egy VW Golfot vezetett. Az épület másik érdekessége Madarasssy Walter domborműve, amely a női egyenjogúság jegyében autószerelő nőket és férfiakat ábrázol.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap