A világűr meghódítása előtt a japánok legyőzéséből vette ki a részét John Glenn
2022. április 4. 15:55 Múlt-kor
Nevéhez fűződik az első szuperszonikus repülőút az Egyesült Államok egyik óceánpartjáról a másikra, első amerikaiként kerülte meg űrhajójával a Földet, 77 éves korában, szenátorként pedig ő lett a valaha élt legidősebb ember, aki az űrben járt. Élete többször is közvetlen veszélyben forgott, ám minden nehézséget túlélt, és végül 95 évesen hunyt el. John Glenn igazi nemzeti hős, aki a hidegháború legfeszültebb éveiben visszaadta az amerikaiak önbizalmát. Űrhajósként elért eredményeit szinte mindenki ismeri, katonai pályafutásáról azonban csak ritkán szoktak megemlékezni.
Korábban
Kiképzés és magány
„A repülés szülőhazájában”, Ohióban (innen származtak a Wright-fivérek is)
felnövő John pályaválasztásában meghatározó szerepet játszott első repülésélménye.
Nyolcéves korában New Concordban édesapjával és egy helyi pilótával szállt először repülőre. Néhány évvel később immár a kormányrúdnál ülve szerette volna apjának viszonozni a maradandó élményt, ám az eset kis híján tragédiával végződött: a repülő ugyanis csak nagyon nagy nehézségek árán érte el a felszállási sebességet, a fiatal fiú és édesapja pedig majdnem a felszállópályaként használt mező végében álló fáknak ütközött. Amikor John a rizikós felszállás után ránézett apjára, aki végre el merte engedni az ülés oldalát, amelybe addig kapaszkodott, idősebb John csak ennyit mondott: „Ha jól látom, szereted az izgalmas felszállásokat.”
John a középiskola elvégzése után, a háború kitörésének évében, 1939-ben, mérnökképzésre iratkozott be a Muskingum College-ba. Ahogy teltek a hónapok, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az Egyesült Államok sem maradhat semleges a fegyveres konfliktusban, ám a fiatalok csak ritkán beszélgettek a háborúról. Glenn hozzáállása társaiéhoz hasonlóan 1941. december 7-én változott meg gyökeresen. Ha ugyanis addig bárkinek lett volna kétsége afelől, hogy az USA is belesodródik majd a háborúba, a Pearl Harbort ért japán támadás minden kérdőjelet eloszlatott.
Glenn kadetként a második világháborúban
A támadás Johnban sem hagyott kétséget a jövőt illetően. Bár szülei szerették volna, ha előbb befejezi tanulmányait, szinte azonnal jelentkezett a szárazföldi hadsereg légi hadtestéhez (az amerikai légierő csak 1947-ben vált önálló intézménnyé), miután abban az évben már korábban lerakta a civil pilótavizsgát. A behívó azonban, annak ellenére, hogy Glenn a főiskolát is otthagyta emiatt, nem akart megérkezni.
A fiatalember nem bírta tovább a tétlenséget, 1942 márciusában a haditengerészet repülőseihez jelentkezett, és ezúttal már nem kellett sokat várnia. Hamarosan Iowa Cityben találta magát, ahol megkezdődött a kadét – igen nagy megterhelést jelentő fizikai, valamint elméleti – kiképzése.
A fiatal férfi számára az Iowa Cityben töltött három hónap során (mint ahogy későbbi távollétei során még számtalan alkalommal) a legnehezebbnek a barátnője hiánya bizonyult, akinek a kiképzés ideje alatt minden nap levelet írt. John még kisgyerekként ismerkedett meg Anna Margaret (Annie) Castorral, középiskolai barátnőjével, későbbi feleségével, akivel halálig, 73 éven át élt házasságban.
John Glenn feleségével, Annie-vel és gyermekeikkel, Carolynnel és Daviddel transzkontinentális repülése után a New York-i Floyd Bennett Field repülőtéren
Miközben Glenn háborús felkészítése még számos helyen folytatódott, kérésére (és eredményeinek köszönhetően) átkerült a tengerészgyalogság légi szárnyához. 1943 márciusában kadétból hadnaggyá léptették elő, majd áprilisban sort kerítettek Annie-vel esküvőjükre.
A későbbi űrhajós katonai pályája sínen volt, ám a fiatal házasokat ekkoriban nem vetette fel a pénz. Amíg a később jelentős vagyonra szert tevő vadászpilóta a tengerészgyalogságnál szolgált, esténként összegyűjtötte zsebeiből az aprópénzt. Felesége, Annie szerint a „hónap végén gyakran megtörtént, hogy az így összegyűlt apróból mentünk élelmet vásárolni”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.