A Világörökség részévé nyilvánítanák Magellán expedícióját
2019. április 2. 11:36 MTI
Spanyolország és Portugália közösen kezdeményezi, hogy a Magellán-expedíciót vegye fel az emberiség szellemi kulturális örökségi listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) - jelentette be Carmen Calvo spanyol kormányfőhelyettes és Augusto Santos Silva portugál külügyminiszter Madridban hétfőn.
Korábban
A javaslat annak apropóján született, hogy a világ körüli első expedíció kezdetének 500. évfordulója lesz ebben az évben, és ezt a két ország együtt ünnepli. A 193 eseményből álló programsorozat három éven keresztül zajlik majd, mivel ennyi ideig tartott a Föld legelső körülhajózása is, amelyre a portugál Fernando de Magellán (Fernão de Magalhães) vezetésével indultak útnak 1519-ben.
A kapitány két évvel később bekövetkezett halála után a spanyol Juan Sebastián Elcano fejezte be a küldetést. A 239 fős legénységéből mindössze 18-an tértek vissza. A megemlékezések részeként például koprodukcióban forgatott tévésorozat készül a fél évezreddel ezelőtti történelmi utazásról. Az expedíciót egy nagyszabású vándorkiállítás keretében is bemutatják. Emellett spanyol és portugál hajósok járják be ismét az első felfedezők útvonalát.
Bár a Magellán-expedíció öt hajójából csak egy tért vissza Spanyolországba - 1522. szeptember 6-án -, a vállalkozás mégis rendkívüli eredményekkel zárult: korábban ismeretlen állatfajokra bukkantak, felfedezték a déli féltekéről látható csillagképet, a Magellán-felhőt, és kiderült, hogy szükség van a dátumvonalra, mert a pontosan vezetett hajónapló egy nap eltérést mutatott az otthoni dátumhoz képest. Az expedíció a világ térképeinek teljes átrajzolását eredményezte: bizonyossá vált, hogy a Föld gömbölyű, valamint kiderült, hogy a földfelszín nagyobb részét tenger borítja, amely egységes világóceánt alkot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap