A világ legrégebbi ismert temploma és egy kanadai erdő is felkerült az UNESCO világörökségi listájára
2018. július 3. 14:07 MTI
A törökországi Göbekli Tepét, a világ legrégebbi ismert, mintegy 12 ezer éves templomát és a kanadai Pimachiowin Aki nagy kiterjedésű boreális erdőt (tajga) is felvette a világörökségi listára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) a bahreini Manámában ülésező illetékes bizottsága vasárnap.
Korábban
A Törökország délkeleti részén, Sanliurfa tartományban 1994-ben felfedezett Göbekli Tepe monumentális körtemploma „a világ legrégebbi ismert megalitikus szerkezete Felső-Mezopotámiában” az UNESCO indoklása szerint. A helyszínen 1995 óta folynak ásatások, amelyek során rengeteg különböző méretű kőfaragvány került elő: találtak mészkő állatfigurákat, ahogy olyan díszes kovakőnyílhegyeket, amelyeket stilizált róka- és madárábrázolások ékesítettek. Előkerültek apró Vénusz-szobrok, amelyek az időszámítás előtti 20 000-10 000 közötti időszakból származnak, de találtak nagyméretű domborműveket is, valamint T alakú mészkőtömböket, amelyeket stilizált emberábrázolásnak tartanak a szakértők.
Az ásatásokon dolgozó szakemberek szerint „példa nélküli a neolitikumi műtárgyak sokszínűsége. Egy ilyen ősi lelőhelyen primitív kőszobrokat várna az ember, de meglepően kifinomult ábrázolásokkal is találkoztak”. E leletek tanúsága szerint Göbekli Tepe nemcsak egy templom, hanem itt működött a világ legrégebbi szobrászműhelye is, ez volt a „képzőművészet bölcsője”.
A Pimachiowin Aki – jelentése: „életet adó föld” – Kanada első olyan, egyszerre kulturális és természeti öröksége, amely felkerült az UNESCO listájára. Ez a nagy kiterjedésű erdő és bioszféra-rezervátum a halászatból, vadászatból és gyűjtögetésből élő anishinaabe bennszülöttek ősi otthona.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap