A világ legrégebbi bombáját találták meg Kínában
2019. április 26. 10:07 MTI
Vasból készült, csaknem 700 éves robbanószerkezetet tártak fel kínai régészek az ország délnyugati részén fekvő Csungking városnál folytatott ásatások során - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség csütörtökön.
Korábban
A szakértők szerint a Szung dinasztia idejéből (960-1279) származó bomba maradványai Kínában és talán az egész világon eddig feltárt legkorábbi robbanószerkezethez tartozhattak. A maradványok egy Szung-kori kormányzati hivatal romjai közül kerültek elő, mely a kutatók szerint egy a 13. században a mongol és a Szung-seregek között zajló háborúban fontos védelmi szerepet betöltő, Tiaojü nevű városban állt.
Jüan Tung-san, a csungkingi kulturális örökségek intézetének igazgatóhelyettese elmondta: a vasból készült bomba az egyik legfontosabb lelet, amely Tiaojü város romjai közül előkerült. Ez a kor legfejlettebb fegyvere, ami az akkori legkorszerűbb technológia felhasználásával készült - tette hozzá. A bombamaradvány 11 centiméter széles és 9,7 centiméter magas, 0,8 centiméter vastag héjjal rendelkezik, és egy gyújtózsinórral robbantható.
Csung Sao-ji, a kínai néphadsereg hadtudományi akadémiájának kutatója elmondta: a világ legkorábbi vasból készült robbanószerkezete egy 1341-es költeményből ismert úgynevezett Vaságyú volt az ókori Kína legjelentősebb hadtudományi fejlesztése, de eddig nem létezett megbízható tárgyi bizonyíték a létezésére, ezért a mostani lelet kulcsfontosságú a hadtörténeti kutatások szempontjából.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta 19:05
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban 16:05
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget 16:05
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért 14:20
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap