A történelem legszerencsésebb emberei – négy halálraítélt, aki túlélte a kivégzését
2018. szeptember 24. 12:52 Múlt-kor
Korábban
A félig-akasztott Smith
John Smith London egy notórius betörője volt az 1700-as évek elején. 1705 decemberében végül letartóztatták és miután két vádpontban is bűnösnek találták, kötél általi halálra ítélték. A karácsony napján végrehajtott kivégzés meglehetősen kaotikus körülmények között zajlott le. Smith családja és barátai mindannyian Tyburnbe gyűltek, hogy elkísérjék őt utolsó útjára.
Amikor a kötél megfeszült, az ismerősök közül néhányan a lábánál fogva megpróbálták erősebben húzni Smith-t, hogy ezzel rövidítsék meg a szenvedését. Próbálkozásukat azonban mások azzal „nehezítették”, hogy ők pedig éppen az ellenkező irányba, tehát felfelé tolták Smith lábát, abban a reményben, hogy még életben tarthatják őt.
Smith végül több mint egy negyed órát szenvedett így a kötélen, mire a tömeg egyre erősödő, kegyelmet követelő skandálása végül meghozta az eredményét és a hatóságok levágták őt a kötélről. Smith-t egy közeli házba vitték, ahol kiheverhette megpróbáltatásait. Ezután visszakerült a börtönbe, ahonnan pedig néhány hónappal később engedték szabadon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap