A történelem 9 botrányhősnője, aki megváltoztatta maga körül a társadalmat
2018. június 25. 16:13 Múlt-kor
Korábban
VII. Kleopátra Philopátor
Erős uralkodónő, imádott szerető és a szépség megannyi rituáléjába gyakran elmerülő nő – Kleopátra világszerte a valaha élt egyik legnagyobb hatalommal bíró nőként ismert. Általában véve az uralkodónőket gyakran tekintették férjük alattvalóinak a történelem folyamán, Kleopátra azonban éles eszével és karizmatikus személyiségével éppen e kép ellenkezőjének bizonyult. Egyiptom utolsó független uralkodója volt, regnálása végén kiskorú fiával, Kaiszariónnal közösen. Politikai céljai előmozdítása érdekében Ízisz egyiptomi istennő e világi megtestesülésének szerepében tetszelgett.
E kiemelkedő nő szépsége mellett rendkívül intelligens is volt,olyannyira, hogy rabul ejtette magát Julius Caesart is, akinek palotájába is bejutást nyert. Amikor hazája a Római Birodalom katonai fölényével találta magát szemben, továbbra is hatalmon tudott maradni, és még Róma ügyeibe is igyekezett beleszólni. Kleopátra páratlan politikai karrierje ellenére a szépítkezőrituálék szerelmese is volt: a piros körömlakk, tejben vett fürdők, szemfesték, de még a cukros szőrtelenítés korai előharcosaként is elhíresült. Élete tragikus véget ért, második férjével, Marcus Antoniusszal közösen öngyilkosságot követett el – e drámai fejlemény ihlette William Shakespear Antonius és Kleopátra című darabját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap