A történelem hét legnagyobb alfahímje
2015. május 28. 08:37
A monogámiára alapvető értékként tekintő nyugati civilizációban is akadt rá példa, hogy egyetlen férfi több tucat utódot nemzzen, az európai kultúrkörön kívüli világban pedig meglepően gyakorinak számított a jelenség. Az adatokkal persze nem árt óvatosnak lenni, mivel azonban több évtized vagy évszázad távlatából a számok hitelességét meglehetősen nehéz ellenőrizni, nem tehetünk mást, mint – a forrásokat megfelelő kritikával kezelve – becsült értékként elfogadjuk a krónikások és történetírók adatait.
Korábban
A termékeny fáraó
Az i. e. 1279 és 1213 között hatalmon lévő II. Ramszeszt az ókori Egyiptom egyik legnagyobb és legünnepeltebb uralkodójaként tartják számon. A 19. dinasztia harmadik fáraójának nevéhez fűződik többek között a történelem első fennmaradt békeszerződése, de hadjáratai és építkezései mellett másról is ismert.
Bár az egyik leghosszabb ideig uralkodó egyiptomi fáraó gyermekeinek számát illetően olykor túlzásokba esnek a források, a kutatók szerint Ramszesz mintegy 85-100 utódot valóban nemzett feleségeinek, akik közül összesen nyolc viselte a nagy királyi hitves címét. Közülük a fáraó kedvence a férjét több hadjáratra is elkísérő, diplomáciai vénával is megáldott Nofertari volt, legalábbis erre utal, hogy az uralkodó feleségei közül a legtöbb emlékmű róla maradt fönn. Ramszesz hat gyermekének biztosan Nofertari adott életet.
Bár a fáraó idősebb gyermekei a származásuk alapján őket megillető helyet foglalhatták el az egyiptomi társadalomban, fiatal utódai közül nem mindegyiknek volt felhőtlen az élete. Az ismeretlen anyától született Ramszesz-Meriamon-Nebweben hercegről például tudjuk, hogy púpos volt, és harmincas éveiben bekövetkező haláláig egy háremben tengette mindennapjait.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap