A történelem hét híres kutyája
2023. szeptember 19. 14:20 Múlt-kor
Korábban
A háborút kirobbantó eb
Görögország és Bulgária ellenségeskedése már a XX. század elején, a Török Birodalom végső széthullása előtt, a balkáni háborúk idején elkezdődött. A harc Macedóniáért (a mai északgörög területek), valamint Kelet- és Nyugat-Trákiáért folyt.
Bulgária vesztesként került ki az első világháborúból, Görögország azonban jelentős területeket szerzett, amit a bolgár irredenták nem néztek jó szemmel, és az 1920-as években különböző terrorcselekményekkel adták mindezt a közvélemény tudtára.
A század egyik legbizarrabb konfliktusában egy kóbor kutya robbantott ki nemzetközi válságot.
E történet 1925. október 18-án a görög–bolgár határon kezdődött, amikor egy szökött kutyát (más források szerint a saját ebét) kergető görög katonát a bolgár határőrök lelőttek, mivel átlépett a bolgár oldalra. (Egy másik verzió szerint a bolgárok megtámadták a görög előőrsöt, ahol meggyilkoltak egy kapitányt és egy őrszemet.)
A szerencsétlen incidens miatt Bulgária azonnal sajnálatát fejezte ki, és közös vizsgálatot javasolt.
A görög kormány azonban 48 órás ultimátumot adott Szófiának, azt követelve, hogy a felelősöket büntesse meg, hivatalosan kérjen bocsánatot, valamint juttasson el az áldozat(ok) családtagjainak kétmillió frankot.
A görög területi igények kielégítésére pedig négy nappal később sereget küldött a határ menti Petrich elfoglalására. A görögök már több falut megszállás alatt tartottak, mikor a Népszövetség közbelépett, s elítélte a támadást.
Egy nemzetközi bizottságnak végül sikerült elsimítani a két ország közötti tíznapos konfliktust, ám a félreértés okozta támadás így is mintegy 50 ember (főként bolgár civil) halálát okozta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap