A törökök Trianonja
2015. augusztus 10. 08:35 Csernus Szilveszter
Korábban
A "törpék háborúja"
A béketeremtők a fegyverszüneteket követően 1919 január 18-án kezdték meg konferenciájukat Versailles-ban, ahol már a kezdetektől szóba került az Oszmán Birodalom sorsa. Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával még azon esztendőben sor került a békekötésre, csak a magyar és a török váratott magára. De ennek ellenére a haldokló Oszmán Birodalomban sem telt el eseménytelenül az 1920 augusztusáig terjedő időszak, ugyanis Anatólia megtartása is kérdésessé vált.
Május 15-re Görögország csapatai megszállták Szmirnát (törökül: Izmir), azzal a nem palástolt céllal, hogy a megali idea, avagy a pánhellén eszmének megfelelően egyesítsék a göröglakta területeket. Az etnikai, vagy nemzeti elv (a történelmi érvek mellett) a Görögországhoz tartozás mellett szólt: Szmirna és környéke az ókor óta görög vidéknek számító Iónia központja volt, bár már jelentős török lakossággal.
Az Égei-tengerre néző metropoliszra vészterhes idők köszöntöttek: a bevonulókat éljenző görögök mellett a török lakosok a folyamatos éjjeli dobolást választották tiltakozásuk jeléül, ám nem sokkal később tettlegességig fajultak a feszültségek. Az utcai összecsapásoknak több száz török és görög áldozata volt, de Athénnak sikerült megszilárdítania uralmát a térségben.
Május végére egy másik hagyományosan göröglakta vidék került ki a szultán uralma alól: a Fekete-tenger partján fekvő Trapezuntban (törökül: Trabzon) kikiáltották a Pontusi Köztársaságot. Ugyanazon a napon, május 19-én kötött ki a Musztafa Kemált szállító hajó Samsunban, egy másik Fekete-tengeri kikötőben, hogy Gallipoli hőse Anatóliában nekiláthasson a török nemzeti mozgalom felfegyverzéséhez és megszervezéséhez. Az 1919. május 19-i samsuni partraszállás ma a török függetlenségi háború szimbolikus kezdődátuma, nemzeti ünnep Törökországban (a törökök öt ilyen ünnepe közül egyébként négy Kemálhoz kötődik), bár a későbbi Atatürk június hónapot tartotta a nemzeti ellenállás kezdetének. A szultáni hatalom külpolitikai tehetetlensége is ekkor mutatkozott meg: a 17-én, Damad Ferid miniszterelnök által Párizsban megtartott török „védőbeszédet” a Négy Nagy ostobának és megalapozatlannak tartotta.
Július 23-án VI. Mohamed Vahideddin szultán visszarendelte a fővárosba Kemált, aki a parancs teljesítése helyett lemondott megbízatásáról és onnantól kötetlenül folytatta tevékenységét. Automobilon, vasúton és ha kellett lóháton járta Anatóliát és mozgósított a nemzeti ellenállásra. ,,Az utolsó kőig meg kell védenünk országunkat!” - hangoztatta, mikor bejelentette a nemzeti ellenállás kezdetét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap