A súlyos élelmiszerhiány is hozzájárult az 1956-os forradalom kitöréséhez
2017. október 24. 12:08 MTI
Az 1956-os forradalmat megelőzően komoly ellátási problémák voltak a városokban, ez is az egyik tényezője volt a forradalomnak - mondta Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Korábban
A közgazdász személyes élményeiről szólva elmondta: 1956-ban 9 éves volt, szüleivel Zalaegerszegen élt, az alapvető élelmiszerek folyamatosan hiányoztak a boltokból, és azt vették, amit éppen kapni lehetett, majd elcserélték.
„Vajat akkor láttunk, amikor a forradalom leverése után segélyként osztottak dán vajat” - jegyezte meg. Mint mondta, falun az emberek még hozzájutottak az élelmiszerekhez, a nagyobb városokban azonban komoly ellátási gondok voltak. Hozzátette: az emberek féltek az inflációtól is, és mivel ipari termékeket lehetett kapni, a szülei például a megtakarított pénzükből két kerékpárt vettek, ebbe fektették a pénzüket.
Hozzáfűzte: mindennek az volt az oka, hogy „Rákosi Mátyás és bandája rettenetesen gyűlölte a vidéket”, és a politikájuk „a falusi élet irtására ment ki”. Boros Imre elmondta azt is, hogy a forradalom leverése után Kádár János és kormányzata „tanultak ebből”, és odafigyeltek a közellátásra, a népélelmezésre, a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket államilag támogatták, és élelmiszertermelési programokat indítottak. A Kádár-rendszer a nép megnyugtatását egy bizonyos fokú életszínvonal-emeléssel oldotta meg, beleértve a népélelmezést - tette hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.