A pusztító tájfun mentette meg Japánt a mongol megszállástól
2024. július 19. 09:05 Múlt-kor
Korábban
Az első invázió
Végül 900 hajó indult útnak, nagyjából 25 ezer mongol, koreai és kínai katonával a fedélzetükön. Az út nem volt olyannyira hosszú, a Japánt Koreától elválasztó Koreai-szoros körülbelül 200 kilométer széles. Kubiláj flottájának az első célpontja Cusima szigete volt, ahol 1275 októberében szálltak partra.
A körülbelül 70 kilométer hosszú és 16 kilométer széles földdarabot Szó Szukekuni védte mindössze nyolcvan szamurájjal. A partraszálló inváziós sereg meghaladta az ezer főt, és bár a cusimaiak váratlan támadást indítottak ellenük, a túlerő győzedelmeskedett, és a szigetet lerohanták. A Dzsingisz kán által lefektetett elvek szerint azok, akik meghódoltak, kegyelmet kaptak a mongoloktól, akik viszont ellenálltak, azokat az utolsó szálig ki kellett irtani. Cusimára az utóbbi sors várt.
Japán mongol inváziója egy 19. századi japán művész, Utagava Kunijuki ábrázolásán
Iki szigete volt az invázió következő célpontja, amelyet Szajemon-no-Dzsó Kagetaka védett. Elküldött ugyan segítségért Kjúsú szigetére, de az nem érkezett meg. A japánok ugyanúgy cselekedtek, mint az előző partraszállásnál, ám Szajemon-no-Dzsó elküldte a sziget asszonyait és gyermekeit Hinocume várába.
A parton vereséget szenvedett a mongoloktól, miután azok íjászai a rendelkezésre álló száz emberének csaknem a felét megölték, ezért a japán vezér a várat próbálta megvédeni. Hiába, mert a mongol flottával ostromgépek is érkeztek, és az amúgy sem túl erős székhely hamar elesett. A kudarcát látva, Szajemon-no-Dzsó Kagetaka szeppukut követett el.
A mongol flotta végül november 19-én megérkezett a Hakata-öbölbe, amely igen közel volt Dazaifuhoz, Kjúsú szigetének akkori közigazgatási fővárosához. Hogy elrettentsék a helyieket, a korábban szerzett foglyaikat a hajók oldalára erősítették fel.
Japán és mongol erők harca a 13. században
A mongolokkal szemben a japánoknak nem volt tapasztalatuk nagyobb hadseregek mozgatásában, mivel az utolsó jelentősebb csaták fél évszázaddal megelőzték az inváziót, a harci stílusuk pedig sokkal inkább az egyéni összecsapásokra koncentrált. A fejlettebb haditechnikával érkező mongolok ellen eleinte nem tudtak mit tenni, a lovaikat zavarta a harang-, és dobszó, nem ismerték a mérgezett nyilakat, és a kínaiak által készített bombákat sem.
A mongolok megtámadták az útba eső első japán erősséget, Mizukit, ám ott az egyik tábornokot egy nyíllal arcon lőtték, és visszavonultak a hajókhoz. A főparancsnok, Hol Don, még aznap úgy döntött, hogy elhajóznak, bár a beosztottjai úgy vélték, hogy folytatni kellene a harcot. A távozó mongol flottát azonban az időjárás megtépázta, és az inváziós seregből több ezren belefulladtak a tengerbe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 17:05
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 14:20
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon 11:20
- 11:20
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca 09:50
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap