A pestis végezhetett Dzsingisz kánnal is
2021. február 4. 18:08 Múlt-kor
Korábban
Tanulságok a mának
Miközben a fertőző betegségek világszerte gyakorolt hatását vizsgálták, a kutatóknak az az ötlete támadt, hogy Dzsingisz kán halálára fókuszáljanak. „A jelenlegi COVID–19 világjárvány a régmúlt pandémiáinak vizsgálata felé terelte gondolatainkat” – mondta Galassi.
A kutatók főként a Jüan története című történeti munkára összpontosítottak, amely a Ming-dinasztia (1368-1644) idején keletkezett. Ebben a szövegben az áll, hogy a Nyugati Hszia elleni utolsó hadjárata idején, 1227. augusztus 18. és 25. között Dzsingisz kán lázas betegségbe esett, amely végül nyolc nap után végzett vele. Egyes korábbi kutatások ebből arra következtettek, hogy tífusz lehetett a halála oka, de Galassi és kollégái megjegyzik, hogy a forrás nem említ semmilyen, erre a betegségre jellemző tünetet, mint például a hasi fájdalmat vagy a hányást.
A tudósok nem csupán a klinikai jelek alapján diagnosztizálták Dzsingiszt, hanem az ismert betegségek alapján, amelyekben ebben az időben gyakran szenvedtek a mongol seregek és ellenségeik is, továbbá a fertőző betegségek terjedési és lappangási idejével kapcsolatos mai ismeretekre alapozva.
A kutatók arra jutottak, hogy Dzsingisz tünetei egyeztek a bubópestiséivel, amely akkoriban igen gyakori volt a térségben. Elismerték ugyanakkor, hogy az ilyesfajta visszamenőleges diagnosztikai kutatást óhatatlanul hátráltatja többek közt az, hogy nem tudták megvizsgálni a nagykán földi maradványait – lévén, hogy sírhelye mindmáig ismeretlen.
Mindazonáltal „habár nem lehetünk száz százalékig biztosak a pontos halálokot illetően e korlátozások miatt, azt kijelenthetjük, hogy ez a klinikai forgatókönyv sokkal realisztikusabb és méltóbb a történészi számbavételre, mint bármely másik, erőltetett hipotézis” – mondta Galassi.
Összegzésül a kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy Dzsingisz kán sorsa a jelen számára is tartogat tanulságokat. „A jelenlegi világjárvány ismét megmutatta, hogy az országok vezetői is elkaphatnak fertőző betegségeket, és hatalmuk ellenére nem védhetők meg az efféle természetes jelenségekkel szemben” – mondta el Elena Varotto, a tanulmány társszerzője, az olaszországi Cataniai Egyetem bioarchelógusa. Dzsingisz kán halála ezáltal „általános példaként szolgálhat a betegségek a mindenkori vezetésre gyakorolt hatásaira, azaz hogy akár a történelem menetét is képesek megváltoztatni.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Kétségbeesett puccskísérlet sem tudott változtatni a japán császár álláspontján a II. világháborús kapitulációt illetően
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap