A pestis már a bronzkorban fertőzte az embereket
2015. október 26. 11:54 MTI
A pestis az eddig véltnél 2000 évvel korábban, már a bronzkorban fertőzhette az embereket - derült ki ősi genetikai minták elemzéséből. A Koppenhágai Egyetem kutatói hét ember fogmaradványaiból vettek mintát, melyek bakteriális fertőzés nyomait tartalmazták. Azt is kimutatták, hogy a kórokozó nem válthatott ki a bubópestisjárványt és bolhák sem terjeszthették, ezek a tulajdonságok később alakultak ki - számolt be a Cell című szaklapban megjelent tanulmányról a BBC News.
Korábban
A tudósok 101 ősi csontvázat vizsgáltak meg, a maradványok lelőhelyei Nyugat-Európától Közép-Ázsiáig terjedtek. Hét egyed fogain fedezték fel a Yersinia pestis baktérium nyomait. Az emberi maradványok legidősebbike 5783 éves volt. Az elemzés kimutatta, hogy a baktérium korabeli állapotában még hiányoztak azok a vonások, amelyek halálos világjárványhoz vezethettek volna. Ekkoriban csak szeptikus vagy tüdőpestist okozhattak, mely szinte mindig halálos.
A baktérium genetikai kódjának változásait analizálva a kutatók úgy becsülték, i. e. 1000-ig tartott, amíg kialakult a kórokozó ma ismert formája. Egyik mutációja lehetővé tette, hogy a baktérium életben maradjon a bolha szervezetében. Ez volt a betegség történetének legjelentősebb mutációja, mert ez vezetett a leggyorsabb terjedéshez. Egy újabb gén - a pla nevű - tette lehetővé, hogy a kórokozó különböző szövetekbe hatoljon és bubópestisjárványt okozzon.
"Kimutattuk, hogy a pestis már az eddig véltnél 2000 évvel korábban elterjedt. Az ilyen kutatások idővel segítenek megérteni, honnan eredtek, hogy alakultak ki a betegségek" - mondta Este Willerslev, a tanulmány vezető szerzője, aki úgy véli, a pestis nagyban befolyásolta a korai emberi populációk sorsát. Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy az európai népesség nem fokozatosan növekedett, hanem történelmének egyes időszakaiban akár 60 százalékkal is csökkent. Lehetséges, hogy a pestis számlájára is írható a veszteség.
A pestis ma is fertőz néhány országban: 2013-ban 783 esetet regisztráltak a világon, 126-an haltak bele a betegségbe. Az fertőzések többnyire Afrikában történnek, ám a kór még az Egyesült Államokban is felüti a fejét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.