A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
2019. augusztus 19. 11:48 Múlt-kor
Rajk László belügyminiszter 1946-ban betiltotta az összes ifjúsági szervezetet, amelyeknek a helyét az Úttörőszövetség vette át. Szovjet mintára Magyarországon, Csillebércen is létrehozták az ún. Úttörő Köztársaságot, és hamarosan - nemzetközi példa nyomán - egy úttörővasút megépítésének terve is felmerült. Bár a vasút lehetséges helyszíneként eredetileg a Népliget, valamint a Margitsziget is szóba került, 1948 áprilisában végül, részben az Úttörő Köztársaság könnyebb megközelíthetősége érdekében, a budai hegyekben fektették le az első síneket. Az első szakaszt 1948. július 31-én Gerő Ernő közelekedési miniszter adta át, és aznap többek között Kádár János és Rákosi Mátyás is a kocsikban utazott. A Fortepan összeállításával emlékezünk meg arról, hogy 69 éve, 1950. augusztus 19-én adták át teljes hosszában a budapesti, Széchenyi-hegyi Úttörővasutat, mai nevén Gyermekvasutat.
Korábban
Amikor az úttörőknek még Rákosit kellett éltetni
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.