A nagyközönség által is kutathatóvá vált az állampárti funkcionáriusok életpályája
2018. október 25. 18:08
Korábban
A munka kiterjesztése
A megyei első titkárok, másod- és harmadtitkárok, valamint a szervező titkárok adatainak bevitele után 2017 augusztusában az MNL megyei tagintézményeinek munkatársai számára is tartottak egy bemutatót a projektről. Ezen a bemutatón célzottan már azok a kollégák vettek részt, akik a projekt munkáinak kibővítésével mind a kutatómunkába, mind az adatbevitelbe bekapcsolódtak.
A bemutatót követően ismertették a projekt céljait, azaz, hogy a kollégáknak elsőrendű feladatként a megyei pártbizottságok osztályainak vezetőire, másrészt a járási és a városi pártbizottságok titkáraira vonatkozó adatokat kell feltárniuk, illetve az adatbázisban rögzíteniük. Az egyes tisztségviselőkre vonatkozó adatok alatt alapvetően azt értették, hogy az egyes funkcionáriusokról be kellett kerülnie az adatbázisba annak, hogy a nevezett személy mely testület (pártbizottság) keretein belül, milyen szervezeti egységhez (osztály) kötődően, milyen pártfunkciót töltött be, illetve ezt a tisztséget mettől meddig látta el. Fontos hangsúlyozni, hogy minden felvett adatelemhez levéltári jelzetet társítottak, így minden, az adatbázisban szereplő információ visszakereshető és levéltári dokumentummal alátámasztható.
Eredmények
Az archontológia ilyen mélységű elkészítéséhez nagy terjedelmű iratanyag áttekintése szükséges. A feladat megvalósítását érintően a kollégák az egyes tagintézményekben az iratok rendezettségi fokától függően voltak könnyebb, illetve nehezebb helyzetben. Ennek függvényében alakultak az egyes megyékből érkező feltöltési adatok is.
Összességében elmondható, hogy a várakozások megközelítőleg már most teljesültek. Ez azt jeleneti, hogy az adatbázisban jelenleg összesen 2558 megyei, járási, illetve városi pártfunkcionáriusra vonatkozóan találhatók meg a fentebb felsorolt alapadatok. A 2558 pártfunkcionáriushoz kapcsolódóan 790 testület és 553 szervezeti egység is nevesítve lett az adatbázisban.
Az adatbázisban egy-egy személyt illetően több mint 20 adatelem rögzítésére van lehetőség, így a szorosabban vett pártfunkciók betöltését érintő mezők mellett az egyes káderek egyéb életrajzi (pl. iskolai végzettség, pártfunkció betöltését megelőző, illetve követő munkahely, ott betöltött munkakör, pártbüntetések, kitüntetések, fotók) vonatkozásait is fel tudjuk venni.
Az iratok rendezettségi foka mellett, mint munkát befolyásoló tényező mindenképpen meg kell említeni, hogy a 19 megyei tagintézményből mindössze két olyan levéltár (Nógrád, Zala) volt, amelyek komoly előzményekkel és eredményekkel rendelkeztek a saját megyéjükre vonatkozó pártarchontológiát tekintve. A többi 17 tagintézményben tehát szinte a nulláról indulva kellett komoly energiákat mozgató, alapos feltáró kutatómunka révén eljutni odáig, hogy a fent ismertetett számadatok megszülessenek.
Ki kell ugyanakkor emelni azt is, hogy az adatbázis bizonyos tekintetben már most túlnőtt az MNL vállalásában foglaltakon, hiszen számos olyan pártfunkcionárius található benne, akiknek karrierútja szinte teljesen kidolgozott. Ez azt jelenti, hogy azokban a megyékben, ahol az iratanyag rendezettebb szinten volt, már meglévő digitalizált állományok álltak rendelkezésre, ott adatokban gazdagabb életutakkal találkozni, nem egy helyen fotóval illusztrálva a szóban forgó személyt.
A tisztségviselők adatainak bevitelével párhuzamosan folyamatosan zajlott a kódszótárak, értéklisták feltöltése is. Ezt azt jelenti, hogy az adatbázis egységes arculatának megőrzése érdekében több típusú adatelemet előre, rögzített formában fel kellett venni, így ezek az elemek a feltöltések alkalmával már egy legördülő menüből kiválaszthatók a megfelelő helyen. Nagyon fontos, hogy az adatbázis többféle keresésre, listázásra is módot kínál. Ennek előfeltétele azonban, hogy a bevitt adatelemek között kapcsolatot kell létesíteni, amely további feladatokat generált az adatrögzítések során.
Fontos azt is hozzátenni, hogy a születési és halálozási adatok pontosítása miatt a NEB segítségével a Belügyminisztérium illetékes szervéhez fordultak. Jelenleg több mint 300 káder meglévő adatait továbbították, amelyek alapján varják a pontos születési és halálozásai adatok érkezését. Jelenleg közel 3000 pártfunkciónárius adatai találhatók az adatbázisban, ezen felül pedig még mintegy 1500 testület, illetve szervezeti egység.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.