A melbourne-i vérfürdő: a medencében bosszultuk meg a forradalom eltiprását
2020. december 6. 12:47 Múlt-kor
Korábban
Zűrzavaros hetek
Hatvan évvel az olimpiai eszme újjáéledése után egy távoli földrészre esett a választás, és az ausztráliai Melbourne kapta meg a játékok rendezésének a jogát. A déli félteke ellentétes évszakváltásai miatt a nyári olimpiát az ottani nyárra időzítették, decemberre.
A helyszín teljesen szokatlan volt a sportolóknak, merthogy – talán a teniszt kivéve – Európa határainál általában megállt a korabeli sportélet. Mivel az akklimatizálódásra még nem volt ismert és bevált módszer, Magyarországról a tervek szerint már október 24-én elindult volna az első repülőgép a kenguruk földjére. Október 23-án azonban Budapesten kitört a forradalom, és ez mindent megváltoztatott.
A békés diákmegmozdulásként induló demonstráció óráról órára radikalizálódott, és estére már több százezres tömeg követelte a szovjet csapatok kivonását, valamint a sztálinista magyar vezetés leváltását. Majd miután az állami rádió épülete előtt a fegyverek is eldördültek, az indulatok elszabadultak. Sokan jutottak fegyverhez, és szerte a városban fegyveres csoportok alakultak.
Megkezdődött a harc a szovjet tankok ellen. A vízilabdázók Budapesten rekedtek. Az előzetes egyeztetéseknek megfelelően október végén a francia TAI repülőtársaság szállította volna ki a 111 fős magyar küldöttséget, ám a franciák jelezték, a bizonytalan helyzet miatt egyetlen gépet sem engednek Ferihegyen leszállni.
Október 28-án úgy látszott, hogy győzött a forradalom, és a szovjet csapatok megkezdték kivonulásukat az országból. Így a vízipólósok másnap – miután összeszedték a még a barikádokon harcoló csapattársukat, Gyarmati Dezsőt – indultak el busszal Csehországba, mivel a francia légitársaság gépe Prágáig már hajlandó volt eljönni.
Az olimpikonok az Athén–Abadám–Karacsi–Bombay–Szingapúr–Darwin–Sydney–Melbourne útvonalon haladva csak egy héttel (!) a november 4-i prágai indulást követően érkeztek meg két repülőgéppel Ausztráliába.
Ugyanazon a napon, amikor a magyar válogatott megkezdte hosszú utazását a cseh fővárosból Ausztráliába, szovjet tankok ismételten, a korábbinál nagyobb haderővel támadtak Budapestre. Bár néhány fegyveres csoport egészen az év végéig folytatta a harcot, a magyarok szabadságharca elbukott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap