A megszokott módon zajlott tovább az élet a központi hatalmak által megszállt Bukarestben
2020. december 7. 12:56 Csernus Szilveszter
104 évvel ezelőtt foglalták el az Európa egyik legmodernebb erődrendszerével rendelkező Bukarestet a magyar alakulatokat is magába foglaló központi hatalmak hadseregei, miután megakadályozták a mélyebb román benyomulást Magyarországra. A román front különlegességét az adja, hogy a két szembenálló csoportosulás szinte minden európai tagja képviseltette magát, ráadásul az állóháború vérszivattyúja helyett itt dinamikus, mozgó hadmozdulatok zajlottak. Alább megtudhatjuk, hogyan ment végbe Bukarest elfoglalása és hogyan fogadták a lakosok a megszállókat.
Korábban
Románia belép a háborúba
1916. augusztus 27-én nyújtotta át Edgar Mavrocordat, a román király bécsi követe Burián István közös külügyminiszternek hazája hadüzenetét.
A román hadvezetés Budapest elfoglalását tűzte ki célul, de az új front megnyitását leginkább szorgalmazó Franciaországnak már az is kapóra jött, ha eggyel több arcvonalon kötik le a központi hatalmakat, miközben a francia hadsereg élet-halál harcát vívja Verdunnél.
Románia stratégiai helyzete igen kedvezőtlen volt, ugyanis Bulgária révén hosszú déli határai mentén is ellenséggel kellett szembenéznie.
Az 1916. augusztus 17-én megkötött bukaresti szerződésben az antanthatalmak és Olaszország a jól ismert területi ígéretek mellett orosz segítségről biztosították a román hadsereget, és Bulgáriát egy Szalonikiből kiinduló támadással tervezték lekötni. Ezzel a biztosnak tűnő háttérrel vágott bele az alig 38 éve független ország a háborúba.
Az 1., 2. és 4. román hadsereg összesen 370 ezer román katonája törte át a Kárpátok védelmét augusztus 28-án; úgy tűnt, a Monarchia már nem bírja ki az újabb égtáj felől érkező nyomást.
Számos fronton lekötött szövetségesei azonban mindjárt a segítségére siettek: még augusztusban német, bolgár és török hadüzenet érkezett a román fővárosba és néhány napon belül teljes koalíciós haderő (még a török vezetés is küldött két hadosztályt tengeren keresztül) várta az ellentámadás megindítását.
Erdély felől az 1. osztrák-magyar és a 9. német hadsereg állt szemben a már említett három román hadsereggel, míg délen August von Mackensen tábornok német-bolgár-török Duna-hadseregével és a bolgár 3. hadsereggel szemben csak a 3. román hadsereg állt.
A román erők bekerítésének a tervét maga Paul von Hindenburg készítette elő. Szeptember 2-án a 70 ezer főt számláló Duna-hadsereg törte át a román védelmet, amit 16-án követett a bajor Alpenkorps támadása Erdélyben, a cs. és kir. 2. hegyidandárral kiegészülve.
A román erők két tűz közé kerültek: a hadsereg fele Bukarest elfoglalásáig másfél hónapot töltött a két hadszíntér közötti utazással.
Mackensent segítette a Dunán egészen Dobrudzsáig hajózó osztrák és magyar monitorflotta, melynek köszönhetően szeptember 23-ra elfoglalta Constanțát. Alig két hónappal a román támadás után a hadi helyzet sokkoló fordulatot vett Románia szemszögéből.
Erdélyt október 25-ére szabadították fel a német és osztrák-magyar erők, másnapra pedig Romániát elvágták a tengertől, megnyitva az utat a központi hatalmak előtt a Román-alföld és Bukarest felé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.