A makulátlan üzletember pózában tetszelgett Al Capone, az alvilágot irányító maffiavezér
2022. január 25. 16:38 Múlt-kor
75 éve, 1947. január 25-én halt meg Al Capone, a történelem talán legismertebb gengsztere. A prostitúcióból, szerencsejátékból és – legfőképpen – illegális szeszcsempészetből meggazdagodó maffiavezér nevéhez emberek százainak halála köthető. A gengszter rendelte el többek között a maffiatörténelem egyik legaprólékosabban kitervelt, és szinte tökéletesen végrehajtott leszámolását, a Valentin-napi mészárlást, ám a sors fintora, hogy ennek ellenére csak adócsalásért tudták börtönbe zárni.
Korábban
A tanárverő
Alphonse Gabriel Capone 1899. január 17-én született Brooklynban, egy nápolyi bevándorló család kilenc gyermeke közül negyedikként.
Bár az ifjú Al szerető családban nőtt fel, már az iskolában is komoly gondok voltak a magatartásával. A katolikus iskolába járó fiú már 14 éves korában kénytelen volt befejezni tanulmányait, miután egyik tanárnőjének bántalmazása után kicsapták az iskolából.
Al ezután szinte bármilyen munkát elvállalt: volt többek között édességboltban eladó és lőszergyári alkalmazott, de bowlingpályán is dolgozott, egy kocsmában pedig csaposként tevékenykedett.
Az arcán lévő sebhelyet – amelyről becenevét is kapta – itt szerezte egy verekedés során. Időközben egyre közelebb került a szervezett bűnözéshez.
Megismerkedett a székhelyét nem sokkal később Chicagóba áthelyező maffiavezérrel, Johnny Torrióval, aki magával vitte a „szeles városba” az immár nős, de még mindig csak húszas évei elején járó fiút.
Az addig elsősorban a szerencsejátékban és prostitúcióban utazó szervezett bűnözők számára éppen ezekben az években köszöntött be a kánaán: az 1919-ben ratifikált és 1920. január 16-án életbe lépett 18. alkotmánykiegészítés, valamint az azt konkretizáló, 1919 októberében elfogadott Volstead-törvény az Egyesült Államok egész területén megtiltotta az alkoholos italok előállítását, forgalmazását és behozatalát.
Bár a törvényt módosították, a lakosság mentalitását és szokásait nem tudták megváltoztatni. Emberek milliói jutottak illegális úton sörhöz, borhoz, ginhez és whiskyhez.
Semmi sem állíthatta meg a szeszcsempészet villámgyors terjedését. Az alkoholcsempészet Észak-Amerika legkifizetődőbb üzletévé vált.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap