A makacstól a dudorászóig: hét király, aki gyermekként került a trónra
2021. március 10. 09:08 Múlt-kor
Korábban
A makacs francia
Az apja, IV. Henrik halála után 1610-ben 9 évesen a francia trónra kerülő XIII. Lajos gyerekkoráról Jean Héroard udvari orvos jóvoltából meglehetősen sok információ áll rendelkezésre.
Részletes naplójából tudjuk, hogy a kis Lajost makacs és lobbanékony természettel áldotta meg a sors.
Gyakran voltak dühkitörései, féltestvérével szemben fölényesen viselkedett, szófogadatlanságára pedig jellemző, hogy hatévesen nem volt hajlandó részt venni a szegények éves húsvéti lábmosdatásán, mondván, piszkos a lábuk.
Bár a kis Lajos apja halála után visszahúzódóbbá vált, 16 évesen megelégelte a régensként helyette uralkodó anyja, Medici Mária túlhatalmát: megölette kegyencét, d’Ancre márkit, ezzel magához ragadta a tényleges hatalmat.
Anyja több lázadást is szított az ifjú király ellen, és végül 1631-ben kénytelen volt száműzetésbe vonulni.
Lajos 1624-ben bevette a miniszterek tanácsába Richelieu bíborost, aki még Medici Mária tanácsadójaként kezdte pályafutását.
A hamarosan első miniszterré kinevezett Richelieu és XIII. Lajos együttműködése az abszolút királyi hatalom megerősödését, valamint Franciaország történelmének egyik legsikeresebb időszakát eredményezte.
Bár a franciák sokáig csak diplomáciai támogatást nyújtottak a svédeknek a harmincéves háborúban, 1635-től közvetlenül is beszálltak a konfliktusba.
A legendás páros azonban már nem élhette meg a végső győzelmet. XIII. Lajos öt hónappal Richelieu halála után, 1643. május 14-én hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap