A lelkész szerint Michelangelo festette a képet, ám mielőtt egy szakértő megvizsgálhatta volna, ellopták
2019. január 16. 15:27 MTI
Elloptak egy feltételezett Michelangelo-festményt egy belga kisváros templomából pár nappal azelőtt, hogy egy szakértő megvizsgálta volna.
Korábban
A Szent család című 16. századi kép, amely a zelei templom lelkésze, Jan Van Raemdonck szerint meghökkentő hasonlóságot mutat a reneszánsz mesternek egy brit gyűjteményben őrzött rajzával, péntek hajnalban tűnt el helyéről az oltár közelében. A hiányát - és azt, hogy a külső kapu nyitva volt - két asszony vette észre, akik reggel virágot hoztak az oltárra.
Egy közelben lakó asszony hajnali 5 órakor egy 20 év körüli férfit látott ólálkodni a templom környékén, de az illető eltűnt, amikor a nő felkapcsolta a villanyt - mondta el a pap a The Guardian című brit napilapnak. A festményt pár nappal azelőtt lopták el, hogy a templom lelkésze által felkért elismert Michelangelo-szakértő, Maria Forcellino megvizsgálta volna.
A flandriai templom 16 éve kapta a festményt adományként Étienne Cooreman volt belga szenátortól. A lelkész szerint a kép akár 100 millió angol fontot (36,3 milliárd forint) is érhet, ha valóban Michelangelo műve. Az egyházközségben úgy vélik, hogy a betörés egyetlen célja a vélt Michelangelo-festmény megszerzése volt, a betörők más műkincseket figyelemre sem méltattak. Több elkövetőről lehet szó, mert a fára festett kép súlya egy mázsa körül van.
Jan Van Raemdonck értetlenül áll a történtek előtt, mert csak szűk körben osztotta meg gyanúját a kép eredetéről, szerinte legfeljebb húszan tudhattak róla, családtagok, barátok, egyházközségi vezetők. A lelkész szerint valaki talán azokból az elektronikus levelekből kapott tippet, amelyet több múzeumnak is elküldött az üggyel kapcsolatban, de amelyre egyetlen választ sem kapott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap